Mit tartogat az idei év a Bitcoin világának?

2013-01-10

Szerző: Vitalik Buterin

Izgalmas év volt a tavalyi Bitcoin-szempontból. A jelentéktelenségből előtörő fizetéskezelő, a BitPay 2000-nél is több kereskedőt gyűjtöt maga köré a világ minden tájáról; a Coinabul az abszolút nulláról indult 2011 októberében, a tavalyi év során pedig már 120.000 BTC értéket is meghaladó mennyiségű aranyat értékesített. Teljesen új bitcoinos üzletek nyíltak, mint például a CoinDL és a Bitcoin Store, valamint több száz más innovatív szolgáltatás, amelyeket fel sem tudnánk mind sorolni itt.

Persze azért a tökéletességtől még így is messze vagyunk. Egy hackertámadás-sorozatot és azzal járó több tízezer BTC-s veszteségeket követően összeomlott a Bitcoinica. Augusztusban egy, a csúcsán 5 millió dollár összértékűre duzzadt pilótajáték is bedőlt, a Bitfloor-tól pedig 250.000$-t lovasítottak meg szeptemberben.

Mindezen eseményekből azonban a Bitcoin közössége végre levonta a megfelelő tanulságot, és elkezdte kellő komolysággal kezelni a biztonság kérdését; az erre irányuló fejlesztések mellett rövid idő alatt általánosan elterjedt ipari szabvánnyá vált minden bitcoin-váltó számára az az irányelv, mely szerint az ügyfelek pénzének legalább 85%-át offline kell tárolni. Egyre nehezebb a csalók dolga. Mi több, az elmúlt két hónap során jelentős lépéseket tett a Bitcoin a szélesebb nyilvánosság felé: elkezdte elfogadni a WordPress és a 4chan is, a Bitcoin Central pedig összefogott egy engedélyezett francia fizetési szolgáltatóval annak érdekében, hogy integrálhassa a váltófiókjait a hagyományos bankrendszerrel. És nem mellékes tényező az sem, hogy január 1-től december 31-éig a bitcoin árfolyama is igen szépen teljesített: 4,72$-ról 13,51$-ra szökött fel, ami nem kevesebb, mint 186%-os növekedést jelent.

Most azonban, hogy 2012-t már végleg magunk mögött hagytuk, ideje az új év felé fordulnunk és felmérnünk, hogy mi mindenre számíthatunk 2013-ban a Bitcoin világában; projektekben nincs hiány. Ezek némelyikét eredetileg tavalyra tervezték, csak elhúzódtak az idei évre, de ugyanígy vannak természetesen teljesen eredeti, eleve erre az évre tervezett újdonságok is. Lesznek új bitcoinos szolgáltatások éppúgy, ahogyan a bitcoin-kezelést és felhasználást biztonságosabbá tevő új megoldások is. Íme tehát csak egy rövid áttekintés arról, hogy egyebek mellett mi mindenre is számíthatunk az idén:

* ASIC-ok – A Butterfly Labs még tavaly júniusban kezdte fogadni az előrendeléseket a vadis új ASIC-bányászhardvereire, amelyeket az eredeti tervek szerint még 2012 őszén le is szállítottak volna – csak épp különböző technikai okok miatt kénytelenek voltak kitolni a szállítást az idei év első negyedére.
A bányászchipjeik hardverét kifejezetten a Bitcoin SHA256-os számításaira optimalizálták, így azok 10x annyi hashkapacitást biztosítanak az áruk (és az áramfogyasztásuk árának) minden egyes dollárja után, mint a hagyományos FPGA-k vagy GPU-k.
Nem tétlenkedik azonban a konkurencia sem: az Avalon ASIC már konkrét visszaszámlálást folytat a a weboldalán a saját hardvereinek piacra érkezéséig (a terveik szerint január 19. lesz a nagy nap), a DeepBit pedig márciusra ígéri a saját ASIC-jeit.
A számítások szerint e hardverek felbukkanásával a Bitcoin hálózatának hashkapacitása várhatóan megtízszereződik, ami megint csak nagyban fokozza majd a hagyományos, általános célú szuperszámító-hálózatok potenciális támadásaival szembeni ellenállóképességét.

* Bitcoin Wireless – Ez a BitInstant projektje, célja pedig az, hogy versenyképes árakon biztosítson lehetőséget kreditvásárlásra mobil-előfizetésekhez a világ 300-nál is több, különböző szolgáltatójánál. Már hónapokkal ezelőtt beharangozták a projektet, és bár azóta is nagy a csend körülötte, a fejlesztés ennek ellenére is folyamatosan zajlik, így feltételezhetjük, hogy túl sokáig már nem kell várnunk rá.

* Bitcoin-kártya – Bár a szintén BitInstant-féle, még augusztusban bejelentett, eredetileg októberre tervezett bitcoin-kártya is több hónapos csúszásban van már, ezt sem állították le, ezen is dolgoznak továbbra is. Ha pedig a BitInstant esetleg túl sokáig vacakolna vele, akkor majd megelőzi őket a nemrégiben bejelentett, az Aqoba engedélyezett fizetési szolgáltatóval kötött partnerségi viszonyuk nyomán lényegesen kibővült lehetőségi körrel rendelkező francia Bitcoin Central a saját bitcoin-kártyájával.

* Ripple – Ez tulajdonképpen egy önálló, a Bitcoinétól némileg eltérő alapokon nyugvó bankmentes fizetéskezelő hálózat. A Ripple a hat lépés elvére épít, mely szerint bármely két embert a világon össze lehet kapcsolni egy átlagosan mindössze hat szemből álló ismeretségi láncon keresztül. Ha valaki ki akar fizetni valakinek egy adott összeget, úgy a rendszer megkeresi köztük az összekötő láncot, majd minden egyes láncszemnek felír egy, az utána következővel szemben fennálló tartozást. Így a fizetést indító és a fizetést fogadó fél kivételével minden közbenső láncszem egyszerre kap tartozást és jóváírást is a rendszerben, így az ő egyenlegük végeredményben nem változik, csak a fizetőé és a fizetést fogadóé, az átküldött összegnek megfelelően.
Barátok és munkatársak így bármikor könnyen rendezhetik egymás között a tartozásaikat, mivel a Ripple kapcsolati háló-kiaknázása révén bárki könnyen fizethet bárkinek anélkül, hogy ehhez akár csak egyetlen egyszer is szükség lenne hagyományos pénzre. Ez a projekt ugyan már évek óta létezik és működik, de ezt mindeddig viszonylag csendben és észrevétlenül tette; csak mostanság kezdenek szaporodni az arra utaló jelek, miszerint valóban készül valami. Úgy tűnik, a Bitcoin közösségének is érdemes lesz kivárnia és megfigyelnie, hogy mivel is rukkol majd elő végül a Ripple.

* BitMessage – Jonathan Warren projektje a Bitcoin alapkoncepcióra építve tervez létrehozni egy biztonságos, decentralizált üzenetküldési protokollt. A Bitcoinhoz hasonlóan a BitMessage is P2P hálózat útján továbbítja az információt, ám a Bitcoinnal ellentétben mindössze két napig tárolja az elküldött üzeneteket, elegánsan korlátozva így már alapjaiban az “egyre dagadó blokklánc” problémáját. Az 1.0-s verziót még számos biztonsági probléma sújtotta, de a 2.0 már egyrészt egy jóval megbízhatóbb, a Bitcoinéhoz hasonló, elliptikus görbe-alapú kriptográfiára áll át, másrészt pedig jóval szigorúbb biztonsági felügyeletet is kap. Ha a BitMessage befut, úgy egy valóban megragadó, biztonságos és magánszféra-barát alternatíváját nyújthatja a jelenleg elterjedt és használt, hírhedten rossz és gyenge biztonsági hatásfokú email-rendszereinknek.

* Slush USB Hardware Wallet-je – Marek Palatinus, a Slush bányásztársulás üzemeltetője még novemberben jelentette be egy fizikai bitcoin-tárca-eszköz kifejlesztésére irányuló szándékát, amely egy pendrive formájában öltene testet. A tárcák biztonsága kezdettől fogva a bitcoin-használat sarkalatos pontja; volt példa arra is, hogy egy felhasználót 500.000$ értékű bitcointól fosztotta meg egy hacker, miután sikeresen hozzáfért a gépéhez. És bár azóta bevezették a bitcoin-kliensekben az ilyesféle eseteket ellehetetleníteni hivatott jelszavas védelmet, Palatinus még ennél is tovább akar menni. A tervezett USB-s tárcáját ugyanis soha nem hagyhatná el semmilyen személyes információ, mivel az csak már eleve a rajta tárolt titkos kulccsal aláírt tranzakciókat adna ki magából.
Egy fizikai gombbal és egy, az eszközbe integrált kijelzővel (ami jelez, hogy mikor nyomd meg a gombot az aláíráshoz) így abszolút biztonságban tudhatjuk a tárcánkat a legravaszabb hackerektől és vírusoktól is. De ugyanígy nem kell félnünk a fizikai lopástól sem, mivel egyrészt megadhatunk egy PIN-kódot is a tárcához, másrészt pedig inicializáláskor a készülék kifejezetten fel is szólítja a tulajdonost a véletlenszerűen generált gyökér-titkos kulcs leírására, hogy azt is biztonságba helyezhesse magának valahol egy megfelelő helyen. Ennek birtokában így a készülék elvesztése esetén is könnyen és gyorsan átpakolhatjuk a bitcoinjainkat egy biztonságos ideiglenes tárhelyre addig, amíg nem kerítünk magunknak egy új USB-tárcát.

* Többaláírásos tranzakciók – Bár ez a technológia már jó egy éve rendelkezésre áll és már 2011 óta fejlesztik, még mindig nem izzították be igazán. Míg egy hagyományos bitcion-címre küldött összeget csak egy bizonyos, a kérdéses címhez tartozó titkos kulccsal aláírt tranzakciókkal lehet elkölteni, addig a többaláírásos címekhez N számú titkos kulcs tartozik, amelyekből legalább M szükség van az azon tárolt összegekből való költéshez. N és M értékét teljesen tetszőlegesen határozhatjuk meg.
Ennek legegyszerűbb és legkézenfekvőbb alkalmazása a 2 a 3-ból felállás, zálogos tranzakciókhoz; ha például Alice valami drága holmit vásárolna de Bobtól, de nem tudják, mennyire bízhatnak egymásban. Alice ez esetben elküldheti a pénzt egy 2 a 3-ból címre, amelynek az egyik kulcsa Alice-nél, a másik Bobnál, az utolsó pedig egy harmadik, közvetítő félnél van, aki szintén potenciálisan megbízhatatlan. Bob amint látja, hogy az összeg megérkezett a címre, elküldi a terméket Alice-nek. Ha minden jól megy, és a termék rendben megérkezik, mindketten aláírják a tranzakciót, így az eddig a 2 a 3-ból címen zárolt összeg megérkezhet Bobhoz.
Ha a termék nem érkezik meg és Bob nem válaszol a megkeresésekre, akkor Alice felkérheti a közvetítőt a tranzakció aláírására annak érdekében, hogy visszakaphassa a pénzét. Ha pedig a termék megérkezik ugyan, de Alice nem hajlandó megfizetni az árát, úgy Bob fordulhat a közvetítőhöz a jogos jussa megszerzése érdekében. Ha pedig mindketten elvesztik a bizalmukat a közvetítőben, úgy közösen továbbíthatják a pénzt egy másik közvetítő 2 a 3-ból címére. Sem a Bitcoin, sem a történelem egyetlen másik fizetőrendszere sem adott soha lehetőséget ilyen minimális bizalmi szinttel működő, tetszés szerinti távolságokat áthidaló rendszer hatékony működtetésére.
Használható továbbá ez a technológia a tárcák biztonságának fokozására is; létrehozhatunk például 2 a 2-ből tárcákat, melyeknek az egyik kulcsát a gépünkön, a másikat pedig valahol máshol tároljuk. Így ha valaki el akarja lopni a bitcoinjainkat, máris jóval nehezebb feladat előtt áll, mivel ehhez már két célpontba kell sikeresen behatolnia. Ha a 2012-es legfőbb áttörését a determinisztikus tárcák elterjedése jelentette a Bitcoin kriptográfiai technológiája terén, úgy a 2013-as év meghatározó fejlesztésének a többaláírásos tranzakciók bizonyulhatnak majd.

Bitcoin-konferencia – Az idei Bitcoin-konferencia májusban kerül megrendezésre a kaliforniai San Jose-ban, a Bitcoin Foundation égisze alatt. Ez lesz sorban a harmadik Bitcoin-konferencia a 2011-es prágai és a 2012-es londoni után. Lesz itt szó új Bitcoin-fejlesztésekről, bányászatról, üzletről és szabályozási kérdésekről is. Remélhetőleg idén is sok előadó érkezik majd a Bitcoin közösségén kívülről is – még ha annyi talán nem is, mint tavaly. A bitcoinos és a netes civil szabadságjogi közösségek közti építő jellegű diskurzusokra azonban mindenféleképp kiváló alkalomnak bizonyultak az ilyen rendezvények már eddig is; ez kétségkívül nem lesz másképp ezúttal sem.

Forrás: Bitcoin Magazine

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.