Mi marad a bitcoinból, ha lelépnek a spekulánsok?

2013-03-23

Szerző: Alex Hern

Számos visszajelzés érkezett a legutóbbi cikkünkre, amelyben rámutattunk a bitcoin jelenlegi piaci tőkésítettségének erősen lufiszerű jellegzetességeire. Természetesen ez várható is volt; ilyen alkalmakkor a lufi esetleges kipukkanásának lehetősége által érintettek értelemszerűen nem szívesen gondolnak erre. A bitcoinnak azonban sokkal elkötelezettebb hívei vannak, mint más lufiknak, és az azzal kapcsolatos különböző politikai és kulturális tényezők miatt nagyon sokan fűznek hozzá igen nagy reményeket is.

Találhatóak ugyanis e pénz rajongói között – és, ha már itt tartunk, jegyezzük meg, hogy már önmagában az a tény is, hogy egy pénz saját rajongótáborral rendelkezik, igen figyelemreméltó – egyebek mellett például libertariánusok, akik elleneznek mindenféle állami beavatkozást a szabadpiac működésébe; techno-utopisták, akiket a teljes egészében digitális pénz koncepciója bűvöl el, pénzügyesek, akiknek a bitcoin inflációgyilkos jellege imponál a leginkább, közönséges spekulánsok, és, ami azt illeti, törvényen kívüliek is, akik pedig a pénz közel teljes lenyomozhatatlanságából húznak hasznot. (Ez utóbbival természetesen nem áll szándékomban azt sugallani, hogy ha közel lenyomozhatatlan pénzt használsz, akkor az egyben azt is jelenti, hogy biztosan bűnöző vagy – csak arra akartam rámutatni, hogy a bitcoin tagadhatatlanul előnyös bizonyos feketepiaci weboldalaknak.) Talán a törvényen kívülieket leszámítva az összes többi csoportnak van egy, a puszta anyagiakon felülemelkedő, magasztosabb okuk is arra, hogy bízzanak, reménykedjenek és adott esetben lehetőségeik szerint hozzá is járuljanak a bitcoin sikeréhez: ha ugyanis az valóban befut, akkor azáltal egyben igazolja az ő nézeteiket is, világosan bizonyítva a gyakorlatban is az igazukat.

Tartok tőle azonban, hogy nem nagyon lehet érvelni amellett, hogy a jelenleg tapasztalható bitcoin-robbanás (amely mindössze három hónap alatt jó 250%-kal fejelte meg a bitcoin gazdaságának összesített értékét) valójában talán mégsem egy lufi – mivel sajnos nem nagyon áll rendelkezésünkre semmi, amivel ezt a rendkívüli fellendülést magyarázhatnánk – magán a fellendülésen kívül. Egyes bitcoin-rajongókat talán megnyugtat az a tény, hogy Máltán beindult egy bitcoinos árfolyamkockázati-fedezeti alap (hedge fund), de tekintve, hogy nem ennek az alapnak köszönhető a robbanás, hanem az alapot alapozták a robbanásra, ezért ez önmagában még semmire nem ad választ.

Mi több, voltak az elmúlt néhány hónapban olyan hírek is, amelyek inkább pesszimizmusra adhatnak okot – így például az egész rendszer alapját képező, az összes bitcoinos tranzakció elosztott regiszterének, a blokkláncnak a közelmúltbeli elágazása, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.

Röviden: a szoftver egy új verziójával létrehozott tranzakció túl nagynak bizonyult a régi verziók számára, így egyes kliensek elfogadták, mások pedig nem, és így két érvényes blokklánc kezdett cirkulálni a hálózatban. És bár egyesek szerint az csak a rendszer erősségét mutatja, hogy ez sem okozott komoly gondot és hogy hamar rendeződött az eset, de ez mégis egy kicsit úgy hangzik, mintha azt mondanánk, hogy ha a repülőgépünk az egyik motor felrobbanását követően is zavartalanul repül tovább, akkor lényegében magát a robbanást is jó hírnek tekinthetjük.

A bitcoin piaci tőkésítettségének exponenciális növekedését a legjobban talán azzal igazolhatnánk, ha ezzel együtt azt látnánk, hogy a bitcoint hétköznapi tranzakciók lebonyolítására használó felhasználók száma is exponenciális ütemben bővül – ennek azonban sehol nem tapasztaljuk semmi nyomát. Mert bár valóban szép ütemben terjed a bitcoin-használat, és tényleg egyre többen élnek vele és fogadják el, de korántsem annyian, amennyivel már egy több, mint félmilliárdos piaci tőkésítettséget is gond nélkül meg lehetne magyarázni. Spekulációban azonban – olcsó vételben és drága eladásban – egyáltalán nincs hiány. (Ezúttal is megjegyezném, hogy most sem azt állítom, hogy a bitcoin pilótajáték lenne. Gyakran vádolják ezzel a rendszert, mivel az első bitcoinosok kaszálhatják a legnagyobbat a pénz felfuttatásával. Nem csak pilótajátékok idézhetnek elő lufikat, és nem is gondolom, hogy a bitcoin pilótajáték lenne. Egyszerűen csak úgy van megtervezve, hogy annál jobban jár vele az ember, minél korábban kezdi használni.)

Csak azt állítom tehát, hogy a bitcoin természetes ára jóval alacsonyabban van az árfolyam jelenlegi állásánál – talán valahol a tavaly nyári szinten. Azon a szinten, amikor az első krach már jóval mögöttünk van, a második pedig még előttünk. Nem is az a kérdés tehát, hogy megmaradhat-e a bitcoin a spekulánsok játékszereként – nem -, hanem sokkal inkább az, hogy megmaradhat-e a bitcoin pénzként akkor is, ha a jelenlegi árfolyamának az egytizedére esik vissza az értéke.

A rendszer egyik legnagyobb kellemetlensége ugyanis az, hogy a Bitcoin elosztott rendszerének üzemeltetése (a zsargonban: “bányászat”) igen költséges – nagy az idő- és az energiaigénye, és egyre inkább szükség van már hozzá specializált hardverre is. Az üzemeltetésben való közreműködés jutalma mindig egy-egy újabb adag újonnan kibocsátott, véletlenszerűen kiutalt bitcoin. Az idő múlásával azonban egyre kevesebb bitcoinhoz lehet jutni így – és ha túlságosan visszaesik az árfolyam, úgy a bányagépek üzemeltetése sem lesz kifizetődő.

Persze erre is van megoldás, mégpedig a felajánlható és a bányászok által begyűjthető tranzakciós díjak. Jelenleg azonban mégis úgy tűnik, hogy a bitcoin tényleges, pénzként való használatát igencsak elhomályosítja a lufiszerű értéknövekedése. Csak remélhetjük, hogy a kettő mégis eléggé el tud különülni egymástól ahhoz, hogy a rendszer még az árfolyam összeomlását követően is gond nélkül működhessen tovább, zavartalanul biztosítva továbbra is egy igen gyors, megbízható és hatékony lehetőséget a netes pénzátutalásokra. Viszont minél jobban felfújják a rajongók a lufit, annál hangosabb lesz utóbb a pukkanás.

Forrás: New Statesman

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.