Már vidéken is hódít a bitcoin

2013-05-09

Coopersburg, PA. Többszörösen is új mérföldkőhöz ért a Bitcoin az American Sandwich Co. eheti bejelentésével: egyrészt, nemcsak konkrétan Pennsylvaniában, de az egész USA-ban is ez lett az első olyan gyorskiszolgáló étterem, amely nem csak hogy elfogad bitcoint, de teszi ezt ráadásul a saját online rendelőfelületén keresztül. És mindezt még csak nem is egy nagyvárosban, hanem egy eléggé félreeső, vidéki helyszínen.

Míg egykor a Bitcoin a leginkább csak a számítógép-szakik játékszere volt, addig a közelmúltban egyre szélesebb közönséget hódít meg. Rich Piotrowski, aki feleségével, Ellen Blickmannel közösen vezeti a vendéglőt, a Bitpay bitcoinos fizetéskezelővel és a Menubus szoftverfejlesztő vállalattal együttműködve fejlesztették ki az American Sandwich Co. saját, forradalminak nevezett rendelő-felületét.

Piotrowski elmondása szerint rengeteg pozitív visszajelzést kaptak már az első netes bejelentésük óta. Mint mondta, “ez az erőteljes válsz is jól mutatja, hogy már folyamatban van a bitcoin mainstreammé válása. Már a bitcoin-elfogadásunk első néhány napján is érkeztek hozzánk olyan emberek, akiknek bár egyáltalán nem estünk a szokásos útvonalaiba, de mégis hajlandóak voltak több, mint egy órát utazni pusztán csak azért, hogy felkereshessenek minket, ehessenek és fizethessenek bitcoinnal nálunk. A bitcoin tehát már nem csak egy menő nagyvárosi dolog; mi itt vagyunk a semmi közepén, Coopersburg (PA) kis településén.”

Ellen Blickman is megerősítette, hogy ama üzlettulajdonosok és befektetők egyre terebélyesedő csoportjához tartoznak maguk is, akik hiszik, hogy a bitcoin teljesen át fogja alakítani az amerikai gazdaság arculatát. Ettől függetlenül azonban a maguk részéről elsősorban egyszerűen azért döntöttek a bitcoin-elfogadás mellett, mert mint mondta, “szerettünk volna egy könnyebb, gyorsabb, biztonságosabb és gazdaságosabb fizetési módot biztosítani az ügyfeleinknek az évi 25 milliárd dolláros hitelkártya-ágazatnál.”

Rámutatott továbbá arra is, hogy bár az ügyfelek és a vendégek erről általában nem tudnak, de a kiskereskedőknek és vendéglőknek igen súlyos költségekkel jár a hitelkártya-elfogadás, amit nem meglepő módon át is hárítanak rájuk, magasabb árak formájában. “Bitcoin-elfogadással azonban egyszerűen megkerülhetjük ezt a problémát és alacsonyan tarthatjuk az árainkat anélkül, hogy ehhez akár csak a legcsekélyebb mértékben is engednünk kellene az American Sandwich-től megszokott magas minőségi színvonalból. Ezzel a vendégeink is a lehető legjobban járnak.”

Törni az utat

Az American Sandwich Co. egyetlen étterme Pennsylvania északkeleti részén található. Gyorsan tettek szert jó hírnévre és hűséges törzsvendégekre HFCS-mentes menüjükkel, megújuló energiaforrás-használatukkal és az újrahasznosítás iránti elkötelezettségükkel. Céljuk, hogy a világ minden éttermének példát mutassanak abból, hogyan lehet tisztább, zöldebb, egészségesebb és gazdaságosabb jövőt építeni. Aki további részletekre is kíváncsi róluk, a honlapjukon tájékozódhat.

Forrás: Restaurant News

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.