Kérdezz-felelek Max Keiserrel

2012-01-21

Szerző: Amir Taaki (genjix)

Két héttel ezelőtt olvasóink számos kérdést címeztek Max Keisernek, a Keiser Report házigazdájának, melyben Stacy Herberttel együtt számolnak be banki és pénzügyi botrányokról, csalásokról és visszaélésekről. Mivel pedig a Bitcoint is az ellenállás pénzeként népszerűsítik, ezért természetesen a Bitcoin közössége is a szívébe zárta őket. Részt vettek az Európai Bitcoin-konferencián is, ahol Max vitte a pénzügyi vonalat.

midnightmagic: Mennyi időnk van még addig, amíg pénznek nyilvánítják a bitcoint és mindannyiunkat (bitcoinosokat) megfojtanak a pénzintézetekre vonatkozó eszement szabályozásaikkal?

Max Keiser: E téren leginkább abban bízhatunk, hogy lehagyhatjuk a szabályozókat és a rendszereik megkerülésével, valamint ennek következtében a bevételeik elapasztásával összeomlaszthatjuk őket.

Raintree: Mikor láthatjuk a különleges Bitcoin-összeállításotokat?

MK: Már elkészültünk a rövidfilmmel, és néhány héten belül le is adjuk. Szándékunknban áll még többet – sokkal többet – is foglalkozni a Bitcoinnal az idén.

midnightmagic: Szerinted mennyire tudták pontosan előrejelezni a hagyományos tőzsdékre, gazdaságra és/vagy pénzügyi kiértékelésre tervezett elemzési módszerek és eljárások mindazt, ami a Bitcoinnal történt?

MK: A piacok nem jövendőmondók, és nem is feladatuk azzá válni. Karl Menger, az osztrák gazdasági iskola alapítója szerint a piacok csupán az önismeret kifejeződésének megnyilvánulásai.

midnightmagic: Egészében véve, hatékonyság, lépték és kiterjedtség tekintetében arányosnak tartod a fejlesztés jelen állását a Bitcoin gazdaságával és globális használatával?

MK: Tekintve, hogy a fejlesztés motorja az igény, az alkotás anyja, ezért szemernyi kétségem sincs afelől, hogy e téren minden gőzerővel fog zajlani továbbra is.

Bruno: Ti magatok mi mindent vásároltatok mostanában bitcoinnal?

MK: Egyelőre nem túl sok mindent.

herzmeister: Ha lenne rá lehetőségetek, mit fejlesztenétek a Bitcoinon, mint pénzen?

MK: Nem a “bitcoin, mint pénz”-re kellene helyezni a hangsúlyt, hanem inkább a “bitcoin. mint pénzátutaló-eszköz”-re. Ez sokkal inkább felkeltené az emberek figyelmét, és ennek megfelelően sokkal nagyobb lendületet is biztosítana.

Anony Mouse: Mennyi idő még, mire a politikusok megtanulják, hogy még a rutinszerűen elfogadott kenőpénzeiket is egyszerűbben és simábban kezelhetik bitcoinban, mint készpénzben?

MK: Több, mint valószínű, hogy erre már eddig is rájöttek sokan, és hogy ez a trend ezután is csak tovább terjed és gyűrűzik majd a köreikben.

hashman: A Bitcoin tehát teljesen szabályozatlan? De tényleg jó ötlet egy teljesen szabályozatlan piac?

MK: Szabályozatlan piac nem létezik. Minden piacnak megvannak a maga szerves, természetes, belülről fakadó kiegyensúlyozó-mechanizmusai – vagy pedig a kívülről rájuk erőltetett szabályozásai. A vad árfolyamingadozás nem egyenlő egy önálló piaccal; az csak zaj.

Davinci: Ti mit szerettek a legjobban a Bitcoinban?

BK: Egyrészt azt, hogy olcsón küldhetünk vele pénzt, másrészt pedig kulcsfontosságú a PirateMyFilm-projektemhez is, mivel ezen keresztül fizetjük majd ki az osztalékokat a részvényeseinknek.

Amir Taaki kommentje: Nagyon örülök neki, hogy végre van egy neves médiaszemélyiség, aki nem csak hogy hajlandó előlépni és igenis beszélni a netes szabadkultúra-mozgalomról, de még képben is van a dolgokkal, és tudja is, hogy miről beszél. Döbbenetes, hogy a média éveken át hagyta gyakorlatilag teljesen figyelmen kívül a nyílt/szabadszoftver-mozgalmat, holott azok egy teljesen új, eddig soha nem látott gazdaság alapjait fektetik le: egy kölcsönös együttműködésen és a mesterségesen fenntartott hiányon túllépő gazdságét.

Ez már önmagában is annyira korszakalkotó, hogy hollywoodi filmek témájának is beillene. A net egész infrastruktúráját olyan emberek alkotják, akik egyszerűen szabadon közreadják az alkotásaikat. Senki nem tudja, miért teszik ezt, vagy hogy miért működik ez így, de mégis vitathatatlan és kétségbevonhatatlan tény, hogy igenis működik – súlyosan megnyomorítva és alapjaiban vonva így kétségbe számos közgazdasági elméletet.

A média azonban ennek ellenére nem szólt róluk egész eddig soha szinte egyetlen szót sem.

Forrás: Bitcoin Media

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.