Helyi pénzek más szemszögből
2012-03-24Szerző: Onus Probandy
Készül a bristoli font:
Új, saját pénz beindítását tervezi független bristoli kereskedők egy csoportja a tanács és egy takarékszövetkezet támogatásával.
Bitcoin-pártiként örömmel üdvözlök minden olyan új pénzt, ami versenyre kel az állami papírpénzekkel. Sajnos azonban ez esetben szó sincs semmi ilyesmiről.
1, 5, 10 és 20 fontos címletekben nyomtatják majd az új bankókat, egy bristoli font pedig pontosan egy hagyományos angol fontot fog érni.
A működési elv egyszerű: az ember nyit egy számlát az új pénzt kezelő Bristoli Takarékszövetkezetnél, és egy bristoli fontot kap minden befizetett angol fontjáért.
Szóval, ez is csak ugyanolyan font? De akkor mi értelme az egésznek? Ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy a lakástakarékpénztárunknál lévő betétkönyvünk is egy új pénz. Elvégre az is csak egy darab papír, rajta font-összegekkel.
És pontosan ugyanannyit ér, mint az angol font? Már persze eltekintve attól, hogy csak Bristol egy kis hányadában használhatom? De ez esetben mégsem ér annyit, mint az eredeti font, nemde? Elvégre nem használhatom mindenütt ugyanúgy, ahol és ahogy a normál fontot használhatom. Más szóval, kevesebbet ér, mert kevesebbre jó. Így tehát tíz bristoli font kevesebbet ér, mint tíz angol font – de mégis tíz angol fontba kerül.
Más is úgy látja, hogy valami nincs rendjén ezzel az elgondolással? Például valami olyasmi, hogy teljes egészében semmibe veszi a gazdaság valós gyakorlatát?
Mert arra már nem tudták rávenni magukat, hogy ésszerűen közelítsék meg a kérdést. Vagyis ha egyszer tisztában vannak vele, hogy tíz bristoli font nem ér annyit, mint tíz angol font, akkor értelemszerűen olcsóbban is kellene azt árulni annál. Ha tényleg akartak volna adni egy esélyt ennek az egésznek, akkor azt a felállást kellett volna elfogadtatni a boltokkal, hogy tíz bristoli fontért ugyan valóban tíz angol fontnyi árut adjanak a vásárlóknak, de a takarékszövetkezet csak mondjuk 9,50 angol fontért adjon 10 bristoli fontot az érdeklődőknek. Nemde?
Ciaran Mundy, a bristoli font koordinátora a következőképpen vázolta az új pénz alapjául szolgáló elképzelést: “A nagyvállalatok egyszerűen csak felszipkázzák a pénzt az egyes területekről a saját pénzrendszerükbe, majd azon keresztül általában el is áramoltatják azt Londonból az offshore szektorba.”
Tessék csak nevetni nyugodtan. A nagyvállalatok tehát lopják a pénzt a helyiektől. És egyáltalán semmiféle olyan termékeket és szolgáltatásokat nem kínálnak azért cserébe, amit a helyiek jobban keresnek, mint a helyi termelők és szolgáltatók portékáit, ó, nem, nem, nem.
Nézd, “Ciaran”, ha a helyiek önként vásárolnak a nagyvállalatoktól a helyi vállalatok helyett, akkor annak az az oka, hogy meglátásuk szerint azoktól többet kapnak a pénzükért. Ha tehát megpróbálsz elzárkózni a nagyvállalatoktól, megnehezíteni a dolgukat és a tőlük való vásárlást, akkor azzal rosszat teszel a helyiekkel.
Ugyanez a mocskos kis titok bújik meg minden más protekcionista gondolkodásmód mögött is: “Ó, de mennyivel gazdagabbak is lehetnénk, ha megakadályozhatnánk, hogy minden pénzünket kiáramoltassák az $X_TETSZŐLEGES_HATÁR-on túlra!” Nem. Épp hogy szegényebbek lennétek.
Nos, ha az emberek valóban szeretnék támogatni a függetleneket, akkor most itt a lehetőség.
Mert eddig talán nem tehették meg, ha akarták? Netalán a bristoliaknak halvány fogalmuk sincs róla, hogy melyek a helyi termelők, szolgáltatók és üzletláncok?
Nomármost, egy ilyen pénz csak akkor lehet sikeres, ha többet kínál a hagyományosnál, nem pedig kevesebbet. Ha kevesebb mindenre használható, akkor az értelemszerűen nem jó. No de ne aggódjunk, ezt is megoldották ők, mivel az új pénzüknek van még egy igen különleges tulajdonsága is:
Így megnyílik az az egyedi lehetőség is, hogy az ember helyi pénzben fizethessen a helyi üzleteknek. Barbara Janke, a tanács elnöke teljes mellszélességgel támogatja a tervet.
Ó. Hát az aztán tényleg egy egyedi lehetőség. A tanács eztán talán többé már egyáltalán el sem fogad hagyományos fontot? Dehogynem, na ugye. De akkor ez mégsem olyan “egyedi” lehetőség, nemde?
Ezzel szemben a bitcoinnak valóban egyedi tulajdonságai vannak:
– Nem központilag, hanem az egyes felhasználók által vezérelt.
– Van árfolyama, így az értéke is mindig pontosan a helyén van.
– A neten keresztül használható.
– Mobilról is küldhető, fogadható és tárolható.
– Feleslegessé teszi a bankokat.
Ha a bristoli tanács valóban szeretné fellendíteni a helyi gazdaságot, akkor sokkal rosszabb dolgokat is tehetne annál (mint ahogyan tesz már most is), mintha csak egyszerűen bejelentené, hogy mostantól bitcoinban is elfogadják az adóbefizetést.
Forrás: Onus Probandy
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.