Gavin Andresen javaslata a blokkméret növelésére

2014-10-11
Gavin Andresen

Gavin Andresen

Többször felmerült már a kérdés, hogy milyen módon lehetne, és érdemes megváltoztatni a Bitcoin Core következő verzióját, az okosabb tranzakciós díj meghatározás, illetve a nagyobb blokkmért érdekében. Abban nagyjából egyetértés van, hogy a bitcoin, mint globális fizetési rendszer hosszú távú életképességét illetően szükségesek ezek a változtatások. Mindezeknek a mikéntje azonban már korántsem ilyen egyértelmű.

Gavin Andresen, a Bitcoin Foundation tudományos főmunkatársa, a nyár folyamán már előállt egy javaslattal, hogyan lehetne megváltoztatni a tranzakciók költségeinek számítási módját.

A héten egy újabb javaslattal jelentkezett Andresen, ezúttal a blokkméret növelésére vonatkozó ötletével. Felvetése, a Scalability Roadmap, nagyon leegyszerűsítve arról szól, hogy a blokkméret évenkénti 50%-os növelésével megoldható a tranzakciók számának a növelése is.

Ehhez ki kell dolgozni egy „Hard Fork”-ot, amely növeli a maximum blokkméretet, illetve implementálja a képletet, amely szerint időről időre növekszik a blokkméret. Ez az eljárás nagyon hasonlít ahhoz, ahogy az idő múlásával egyre inkább csökken a kibányászott blokkokért járó jutalom.

A „Hard Fork” tehát egy olyan módosítás lenne a programkódban, illetve a bitcoin protokollban, amely a korábbi programváltozatokkal/protokollal visszamenőleg nem lenne kompatibilis.
A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy akik a Hard Fork után nem frissítik kliensüket az új változatra, azok nem lennének képesek az új, módosított kliens által létrehozott blokkokat a blokklánchoz kapcsolni. A régi és az új kliens program tehát két külön blokkláncot hozna létre.

Ezért nagyon fontos, hogy egy ilyen változtatással mindenki egyetértsen, mert ahhoz, hogy ne jöjjön létre két külön blokklánc, mindenkinek át kellene állnia az új programra.

Napjainkban a bitcoin hálózat napi tranzakcióinak a száma 50 000 – 80 000 között mozog. Ez még nem számít akkora mennyiségű adathalmaznak, amely feltétlenül indokolná a változtatást.  Andresen azonban úgy véli, hosszú távon mindenképpen indokolt a módosítás, és amennyiben most implementációra kerülne az évi 50 %-os növelés, úgy a későbbiekben lehetővé válna, hogy a hálózat naponta akár 400 millió tranzakciót is kezeljen. 12 év elteltével a hálózat kapacitása 56 milliárd tranzakció/nap lenne. Ezzel pedig a bitcoin egy valóban életképes és globális fizetési rendszerré válhatna, mivel ezzel a tranzakciós számmal az sem jelente problémát, ha a világon mindenki bitcoinra váltana a többi fizetési rendszer helyett.

Egy ilyen változtatás természetesen kockázatokkal is jár, jóllehet, a bitcoin core fejlesztő szerint ez még az árfolyam növekedését is előidézhetné, köszönhetően a megnövekedett tranzakció számnak.