Fellendülőben

2012-01-04

Alapvetően a pénzek is csak úgy működnek, mint az áruk és szolgáltatások – abban az értelemben, hogy az árukat egyszerűen a kereslet és a kínálat viszonya határozza meg. Hagyományos pénzekre ez ugyanúgy igaz, mint a digitális bitcoinra. Kérdés csak az, hogy mekkora is a tényleges értéke; jó ideje és jelenleg is ezen morfondíroznak felhasználók és kritikusok egyaránt. Elvégre egy bitcoin alapvetően nem más, mint egyesek és nullák halmaza, amelyek csak a speciális elrendezésük révén válnak értékessé. Egyebek mellett ez a két tényező is meghatározó szerepet játszik a bitcoin árfolyamának alakulásában.

Közvetlen összefüggésben állnak aztán a kereslettel az elvárások is, amelyeket az idealisták természetesen mindig magasabbra srófolnak, mint a kritikusabb szemléletű kortársak. Aki a bitcoinok értékének növekedésére spekulál, az lehetőleg nagy mennyiségben vásárolja fel azokat, hogy minél nagyobb hasznot húzhasson az árfolyam emelkedéséből. Ezzel pedig – a nagy mennyiségű felvásárlással – már egyben hozzá is járul az említett értéknövekedéshez, még ha csak csekély és alig mérhető mértékben is, de (ahhoz már tényleg nagyon nagy tömegű felvásárlás kell, hogy annak látványos hatása legyen az árfolyamra).

Nemrégiben a bitcoin ára valóban nagy magaslatokban szárnyalt ugyan, de a szabad piacok már csak olyanok, hogy szinte semmilyen értéknövekedést nem tudnak korlátlan ideig, folyamatosan fenntartani, ezért a bitcoin értékének szárnyalását is zuhanó- és mélyrepülés követte a nyári csúcs után. Ennek azonban, bármily elkeserítő is volt önmagában sokak számára, megvoltak a maga pozitív következményei is, mivel óvatosabbá tette a befektetőket, és valamelyest talán az újabb hasonló spekulációs lufik kialakulásának esélyét is mérsékelte. Mi több, az árfolyam esése hosszabb távon akár annak a stabilizálódásához is elvezethet, amennyiben minden éritett piaci résztvevő levonja magának a tanulságot az eseményekből.

Lényegében tehát az árfolyam jelenleg is a közelmúltbeli, több hónapos mélyrepülést piheni ki, és kezdi újra összeszedni magát utána. Úgy tűnik, sikerült leküzdeni a recessziót, és új bizalmat is szerezni a dollár és az euró mellett. Az eredeti visszaesésnek több oka is volt, ám ezek egyike sem állt közvetlen kapcsolatban magával a Bitcoinnal – ehelyett mindig a külső szolgáltatókkal voltak gondok. Meghackelték ugye a legnagyobb váltót, amelynek emiatt egy ideig fel is kellett függesztenie a kereskedést, és így tovább, de magát a Bitcoin rendszerét soha senki nem tudta meghackelni, az mindvégig sérthetetlennek bizonyult. Ez is csak azt emeli ki tehát, hogy a piaci résztvevőknek ugyanúgy kell ügyelniük a bitcoinjaikra, ahogyan a készpénzükre – elvégre még a hamisíthatatlan pénzt is el lehet lopni, ha a felhasználói nem tartják be az alapvető elővigyázatossági szabályokat és biztonsági intézkedéseket sem.

Forrás: Bitcoin.de

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.