Ecuador tervei: saját állami digitális valuta, és a bitcoin betiltása

2014-07-26
ecuador

Ecuador

Dél-Amerika meghódításában számos bitcoin vállalkozás lát nagy lehetőséget, hiszen a térség országai komoly és gyors fejlődésen mennek keresztül, a különböző kriptopénzek elterjedése pedig elképesztő mértéket ölt a térségben.

Ennek tükrében különösen meglepő az ecuadori nemzetgyűlés minapi döntése, amely szerint indítványozzák az ország jelenleg is életben lévő pénzügyi tárgyú törvényeinek a módosítását. A módosítás értelmében betiltanák a bitcoint és minden hozzá hasonló, decentralizált digitális pénz használatát, miközben az ecuadori államot feljogosítanák az elektronikus pénzkifizetések használatára. A törvényjavaslat szerint az ország központi bankja biztosítaná az állami digitális pénz háttértámogatását, azaz integrációját a pénzügyi rendszerbe, míg a valuta felügyeletét a nemzetgyűlés irányítaná. A tervek szerint az állami digitális pénz az ország hivatalos valutájával, az amerikai dollárral együttesen létezne, jóllehet arról még nem adtak tájékoztatást, hogy a két nemzeti valuta elszámolása milyen árfolyamon történne.

Az ecuadori nemzetgyűlés szerint az állami digitális pénz bevezetése egyértelműen pozitív hatást gyakorolna az ország gazdaságára, illetve az állampolgárok pénzügyi lehetőségeit is kiterjesztené. Az ecuadori bitcoin közösségnek fenntartásai vannak, egyrészt mivel a törvényjavaslat végleges formája még nem publikus, másrészt mert az esetleges elnöki jóváhagyás után sem látnak garanciát arra, hogy az állami digitális pénz transzparenciája biztosítva lenne.

A törvényjavaslat egyelőre Ecuador elnökének, Rafael Correa-nak a jóváhagyására vár. Amennyiben az elnök ratifikálja a módosítást, úgy az életbe lépő új szabályozások értelmében az ország összes bitcoinnal kapcsolatos pénzügyi szolgáltatójának felül kell vizsgálnia tevékenységét, és amennyiben a törvényi rendelkezések ellenére is folytatják tevékenységüket, úgy büntető szankciókra számíthatnak.

Néhányan úgy vélik, az esetleges törvénymódosítás nem feltétlenül jelentené a bitcoin betiltását, mivel a kriptopénz törvényes definíciója sem egyértelmű, így az életbe lépő törvénymódosítás alkalmazása sem lenne az.