A szabályozás csak lehúzza a Bitcoint

2012-12-09

Szerző: Jon Matonis

Heves vitákat robbantott ki a Bitcoin közösségében a hír, miszerint a francia Paymium és a váltó-részlegük, a Bitcoin Central összeállt egy hivatalosan bejegyzett és szabályozott fizetésszolgáltatóval (PSP-vel) – olyannyira, hogy a Bitcoin Central végül még mérsékelte is az igen eltúlzottan optimista eredeti bejelentését.

Daniel Stuckey, a Motherboard egyik cikkszerzője kijelentette, hogy “a francia srácok” totálisan hátat fordítottak a Bitcoin alapkoncepciójának, gúnyt űzve az egész rendszerből.

Persze nem ők az egyedüliek, mások is próbálkoznak a Bitcoinnak a megszokott jogi és előírási keretek közé való beillesztésével, azonban az ilyesfajta igyekezeteket a közösség egy elég jelentős hányada igen erőteljesen ellenzi, és az ő logikájuknak is megvan a maga alapja. Kérdés azonban, hogy elég jelentősek-e és hogy nem döntik-e el a kérdést időnek előtte bizonyos nagyobb hatalmak. A váltók esetében a jogi megfeleléskényszer mértéke erősen függ egyrészt a jogi környezettől, amelyben működnek, másrészt pedig a működésük konkrét mikéntjétől is; az idő előrehaladtával azonban mindenképp egyre nagyobb szükség lesz olyan jogi tanácsadókra, akik hajlandóak szembeszállni a status quo-val.

A rögzített árfolyamú váltókkal ellentétben a lebegő árfolyammal dolgozók például kénytelenek hagyományos pénzben tárolni az ügyfeleik pénzét. Ugyanez a helyzet az azonnali teljesítéssel működő váltókkal is (ellentétben a csak bitcoinban jegyzett, készpénzes rendezéssel operáló, határidős ügylet-alapúakkal). A nagy összegek felett rendelkező ügyfelek egyszerűen nem fognak szóba állni olyan váltókkal, amelyek nem fedik fel a jogi környezetüket, teszik átláthatóvá a pénzügyeiket és kínálnak valamiféle biztosítást fizetésképtelenség és lopások esetére. Egyes környezetek alkalmasabbak, mások kevésbé. Nem véletlenül van például az MtGox székhelye sem pont Japánban.

Lényeg: a szabályozás csak akkor rossz dolog, ha a korrupciót és az urambátyám-rendszert segíti, valamint ha azt a benyomást kelti, hogy “ez a még mindig csak bétaverziójú titkosított játékpénz” annyira megbízhatatlan, hogy a hagyományos pénzekhez hasonló szabályozás nélkül nem is lenne ajánlatos hozzányúlni egyáltalán.

Bár az egyéni bitcoin-tranzakciók titkossága bizonyos mértékig mindenképp megmarad, a blokklánc azonosítópontokkal való teletűzdelése, valamint a váltóknak az ügyfeleik személyazonosságának ellenőrzésére való kötelezése így is kellően világossá teszi a bitcoinos költések vagy szerzett profitok mértékét. Mi több, a blokklánc gráfelméleten alapuló elemzésének hatékonysága is nagyban feljavítható azáltal, ha egyre több és több “szabályozott” ponttal látjuk el – hatványozottan roncsolva így minden bitcoinos tranzakció titkosságát. A bitcoin-címek naplózása éppen olyan a bitcoin-váltóknak, mint az IP-címek naplózása a VPN-eknek.

Persze nagyon vagány lenne egy Bitcoin-logós bankkártya, és valóban nagyban megkönnyíthetné a bitcoinos egyenlegeken tárolt összegek kezelését. A hagyományos bankkártyák azonban továbbra is csak félmegoldások, és természetesen személyazonosítók is egyben. Érdemi szerepet a jelenlegi pénzintézetek tehát csak akkor vállalhatnak a társadalmi tőke bitcoinba áramoltatásának folyamatában, ha hajlandóak a Bitcoin saját szabályai szerint játszani. Ha a bankok is szeretnék kivenni a részüket a folyamatból, akkor kénytelenek lesznek alkalmazkodni a Tor kilépő-csomópontjaihoz, a keverőszolgáltatókhoz, a személyazonosítástól mentes zálogszolgáltatáshoz, valamint az egyenlegek magánbiztosításához.

A Bitcoin legnagyobb ígérete épp a jövedelem és a fogyasztás mértékének anonimizálásában rejlik. Ez biztosítja ugyanis a felhasználók számára a jelenleg is használt fizikai készpénzünkéhöz mérhető szintű pénzügyi magánszférát – és ez is vezethet el az olyan felszabadító fejlesztésekhez, mint a System D szövevényének felvirágoztatása, a mindennemű kompromisszumoktól mentes szólásszabadság biztosítása, valamint egy, a hagyományos rendszerektől valóban független, fejlett eszközkezelő rendszer kialakítása.

A jelenlegi pénzügyi rendszerrel való összesimulás hívei állítják, hogy ez csak egy ideiglenes és átmeneti állapot, de egyelőre mégis szükségünk van a hidakra. Ez így valóban szép is lenne, csak sajnos épp a valósághoz nincs semmi köze. Kicsit olyan ez, mint a történelmi materializmus marxista elmélete és az a Marx-Engels-ideológia, miszerint ha akár csak átmeneti fázisként is megtűrjük a burzsoázia államszervezetét a fejlődés egy felsőbb foka felé vezető úton, akkor az “az állam teljes elfonnyadását” fogja eredményezni.

A valóban forradalmi átrendeződések nem így működnek. A Linux sem dörzsölődött eleinte a Microsoft DOS- és Windows-környezetéhez, hogy aztán csak később váljon le azokról és alakuljon igazi önálló, az előbbiekkel versenyző operációs rendszerré. A BitTorrent fájlmegosztó protokollja sem úgy indult, hogy a fejlesztői előbb egyeztettek Hollywooddal és elmagyarázták nekik, mit is jelent ez a technológia a filmipar számára.

A szabadságot az ember nem kéri, hanem megszerzi, megragadja, kiharcolja és kinyilvánítja. Ahogy azt btcbug, a Bitcoin fórumának egyik felhasználója is megfogalmazta, a legalizálásra törekedő bitcoinosok olyanok, “mint az uraiktól épp megszökött rabszolgák, akik azonban nyomban vissza is szaladnak az uraikhoz, mert annyira kimosták az agyukat, hogy már fel sem ismerik a szabadságot.” Sajnos a szomorú valóság az, hogy a legtöbb rabszolga már nem is igazán akar megszabadulni egyáltalán; jól mutatják ezt az állami szolgáltatások egyre nagyobbra való felfújására leadott szavazatok – amely szolgáltatásokat természetesen egyre embernyúzóbb adóztatással is kell finanszírozni, ami pedig elkerülhetetlenül vezet a pénzügyi magánszféra még fokozottabb elerodálásához.

Ébredjetek már fel, emberek! Többről van itt szó annál, mint hogy akkor most a szabályozások szigorítása jó dolog-e vagy sem. A felhasználók által meghatározott, névtelen tranzakciók adják a Bitcoin lényegét, velejét, savát-borsát. Ha megfosztjuk a rendszert attól, amit ez jelent, úgy azzal egyenesen kiheréljük. Annál már a hagyományos készpénz is robusztusabb pénzügyi magánszférát biztosítana. Ha a szabályozáspártiak végül sikerrel járnának, úgy nem maradna nekik más, mint a körkörös érvelésből fakadó válasz-kérdés: “Mit is értünk el valójában?”

Forrás: Forbes

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.