A haladás kerékkötői

Szerző: PayGlobe

Igen figyelemreméltó az innováció teljes hiánya a bankolás, a pénzügyek és a fizetések terén. Ahogy azt a Visa és a MasterCard legfrissebb adatvesztési botránya (akár 10 millió hitelkártya adatai is illetéktelen kezekbe kerülhettek) is jól mutatja, a régi időkből ittmaradt őskövületek érdekei miatt a kereskedők mindmáig kénytelenek egy alapvetően hibás, rossz és menthetetlen rendszert használni. És bár a sajtóban néha szokás innovatívnak nevezni például a Google NFC Walletjét vagy a Square-t, valójában azonban ezek sem többek egy újabb láncszemnél a közvetítők e régi, rozsdás, málladozó láncában.

Kik is tartanak vissza minket tehát? A két legnagyobb, bűnszövetkezetben működő gyanúsított-csoport a bankoké és a szabályozóké. A szabályozók feladata elvileg a fogyasztóvédelem, a pénzmosás és a terrorizmus megakadályozása, valamint az adóbegyűjtés útján való állami bevételtermelés lenne. Ennek érdekében általában a következő jellegű szabályokat kényszerítik rá a fizetéskezelő-szolgáltatókra:

* Minimális tőkeigény (rendkívül magas az EU-ban)
* Értékpapír-kötvények (gyakori az USA államaiban)
* Az ügyfelek részletes személyazonosításának követelménye
* A tranzakciók nyomon követése
* A gyanús tranzakciók jelentése
* A tranzakciós díjak korlátozása
* Visszatérítések

Aki tehát egy új vállalatot szeretne beindítani ezen a területen, annak mindezt figyelembe kell vennie – ami pedig végeredményben azt jelenti, hogy óriási költségekkel kell szembenéznie már a kezdet kezdetén, a puszta induláshoz, míg például egy fotómegosztót vagy egy közösségi chatszolgáltatót ehhez képest már aprópénzből is el lehet indítani.

A követelmények részletei persze területenként változnak. Az USA-ban például nem elég csak regisztrálni a FinCennél pénzügyi szolgáltatást nyújtó üzletként, de kb. 40 államban maguknál az államoknál is szükséges egy egyéni regisztráció – miközben maguk a szobályozók sok esetben nem is értik, fel sem fogják az új fizetési módszerek működési elvét és abban sem biztosak, hogy azok üzemeltetéséhez is regisztrálnia kell-e magát az embernek vagy sem (e téren akkora káosz uralkodik, hogy már pert is indítottak Kalifornia állam ellen a méltányos és átlátható szabályozásért). Ettől függetlenül azonban a FinCen nemrégiben azt is bejelentette, hogy külföldi fizetésszolgáltatóknak is regisztrálniuk kell magukat náluk, amennyiben az USA-ban is van üzletük/érdekeltségük. Az EU-ban legalább elég csak egy országban regisztrálnia magát az embernek, ha megfelel a minimális indulótőke-követelménynek.

Az egyik legnagyobb kerékkötőnek azonban az ügyfelek azonosítása bizonyult, rengeteg nemzetközi fizetőrendszert lehetetlenítve el, vagy legalábbis nehezítve meg komolyan azok működését és az ezirányú fejlesztéseket. Ez az azonosítás ugyanis sok esetben azt jelenti, hogy a szolgáltatóknak be kell gyűjteniük az ügyfeleik személyazonosító adatait és helyi adóazonosító számát. Márpedig ha a törvény azt írja elő, hogy az ügyfelek minden számláján a hazai adóazonosítójuknak kell szerepelnie, akkor máris nem lehet nemzetközi szolgáltatást nyújtani nekik.

Bankok és szabályozók – innoválni vagy nem innoválni?

Ahogy arra Clayton Christensen is ragyogóan rámutatott az Innovators’ Dilemma c. könyvében, a legtöbb iparág nagy neveinek folyamatosan szembe kell nézniük az alulról érkező új, friss ötleteket megvalósító és beindító innovátorokkal. A bankok azonban gyakorlatilag teljes egészében védve vannak az ilyesféle versenytől és fenyegetéstől, köszönhetően a fent vázolt törvényi megfelelési költségeknek, amelyek már eleve biztosítják, hogy ne szállhasson be a versenybe minden jöttment újító a maga kis ötleteivel (az ezt biztosító szabályozások érdekében a bankok természetesen erőteljesen lobbiznak is; elvégre ők maguk mindig megfelelnek az elvárásoknak, csak az új indulókat lehetetlenítik el azokkal.)

Mi több, még maguk a bankok sem újíthatnak a saját köreiken belül, mivel ehhez túlságosan is nagy mértékben támaszkodnak a váltási díjaikra – és persze a saját IT részlegeik is erősen ellenállnak minden olyan fejlesztésnek, ami esetleg azzal fenyegetne, hogy idővel akár teljesen feleslegessé is tenné őket. Mindössze egyetlen érdemi kivétel található a mindeddig meglehetősen lehangolónak bizonyuló képben, mégpedig az USA-beli bankkártya-tranzakciók váltási díjainak mértékét korlátozó Durbin Amendment (alkotmánykiegészítés), mely hosszú idő után először kényszerítette rá a bankokat arra, hogy nézzenek új bevételi források után.

Bitcoin és az emberek

Nem meglepő módon ez a helyzet erősen frusztrál sokakat. Jelentős piacok nem bonyolíthatnak le vagy fogadhatnak fizetéseket pusztán azért, mert a bankok és a szabályozók nem tudnak mit kezdeni a fejlődéssel, és nem csak hogy képtelenek, de nem is hajlandóak sem alkalmazkodni, sem pedig bármit is változtatni az üzletmodelljükön.

Fizetéskezelés szempontjából egyelőre két komolyabban vehető alternatíváját nevezhetjük meg a bankoknak:

Helyi fizetőrendszerek

Az emberek mindenütt szervezkednek. Közösségi pénzeket, fizetőeszközöket, csererendszereket és időbankokat hoznak létre – az egy adott közösségen belüli fizetés lehetőségének legkülönfélébb, egyre újabb és újabb alternatíváit. A legtöbb bank egyszerűen nem érti ezt a jelenséget, és nem is tud mit kezdeni vele. Egy alkalommal például, amikor Frankfurtban jártam és helyi bankárokkal beszélgettem, kiderült, hogy egyikük sem hallott még a Németországot rohammal elfoglaló RegioGeld helyi pénzről. De persze hasonló rendszerek világszerte mindenütt másutt is megtalálhatóak, a számuk pedig egyre csak növekszik.

Mindeddig azonban egy olyan esetről sem hallottam, amikor a szabályozók támadást indítottak volna az ilyen rendszerek ellen; mi több, egyes országokban a (helyi ön)kormány(zat) még segíti is támogatja is az ilyen kezdeményezéseket. Sok ilyen szervezkedést támogat például az angliai NESTA is.

Tartok tőle azonban, hogy amint elérnek egy akkora méretet ezek a rendszerek, ahol már kihatással lehetnek a bankok bevételeire is, úgy hirtelenjében igen nagy sürgés-forgás támad majd annak érdekében, hogy mihamarabb, minél hatékonyabb szabályozásokkal biztosítsuk a megfelelő “fogyasztóvédelmet” ezekben a rendszerekben is.

Bitcoin

A Bitcoin is egy elosztott pénz, amellyel innovatív új pénzügyi szolgáltatásokat hozhat létre az ember. Mi több, nincs központi szabályozó testülete, és egyáltalán nincs belépési küszöbe sem, így az egész rendszer csak úgy pezseg a legkülönfélébb innovatív kezdeményezésektől. Jelen cikk keretei között nem mennék bele a rendszer működési elvének részletesebb ismertetésébe, de annyit mindenképp kijelenthetek teljes magabiztonsággal, hogy a Bitcoin egy olyan űrt tölt be a nemzetközi fizetéslebonyolítás terén, amit a bankok szándékosan hagytak üresen, és ahova nem is akartak beengedni senkit és semmit. A Bitcoinnak azonban semmi köze nincs a bankokhoz.

A Reuters szerint az EU illetékesei nem igazán tudják, hogy mit is kellene kezdeniük a Bitcoinnal vagy hogy hogyan kellene viszonyulniuk ahhoz. Az USA-ban figyelemmel kísérik, de legalábbis még eddig nem tettek semmiféle kísérletet a feltartóztatására.

A PayPal, a Dwolla és a többi hasonló fizetőrendszer természetesen mereven elzárkózik attól, hogy bárki is bitcoin-vásárlásra használja a rendszerüket. Nem teljesen biztos azonban, hogy ezt kizárólag az új versenytárs ellehetetlenítése érdekében teszik – emellett ugyanis tarthatnak még attól is, hogy míg az ő rendszerükben van visszatérítés, a Bitcoinban pedig nincs, ezért ezt kihasználva túl sokan csalnának a visszatérítésekkel, túl nagy galibát okozva így nekik.

Enyhíteni kell a szabályozást

A bankok tehát egyre jobban aggódnak, a szabályozók pedig egyre újabb terhekkel lehetetlenítik el az új versenyzőket – ez azonban végül vissza fog ütni rájuk. A Bitcoint ugyanis egyszerűen nem lehet szabályozni, a helyi pénzekbe való belenyúlás pedig túlságosan is nagy felzúdulást váltana ki azoknak a használóiból.

Amint felbukkan egy-két igazán “nagy dobásnak” minősíthető bitcoinos alkalmazás (márpedig ez csak idő kérdése), onnantól kezdve már alig ösztönzi majd bármi is egyáltalán az embereket arra, hogy a hagyományos, szabályozói kereteken belül működjenek. A legtöbb újonnan induló, akikkel volt szerencsém beszélni, mind azt mondják, hogy szeretnék ugyan tartani magukat a szabályukhoz, de sok esetben egyrészt már azt is nehéz kideríteni, hogy pontosan mik is a szabályok egyáltalán, másrészt pedig irgalmatlanul drága és költséges az azoknak való megfelelés.

Több, mint valószínű tehát, hogy a Visa és a MasterCard igazi alternatíváját egy eszes 17 éves srác rakja majd össze Minszkben, a Bitcoinra építkezve – nem pedig egy frissen indult, a szabályoknak kétségbeesetten megfelelni igyekvő londoni, san franciscói vagy berlini vállalat.

Nagyon sok érdekes fejleményre számíthatunk még tehát a közösségi pénzek és a Bitcoin világában.

Forrás: PayGlobe

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.