A Bitcoin és a pénz kártyavára

Szerző: Bill Barhydt

Fred Wilson az AVC.com-tól nemrégiben az egyik kedvenc pénzügyi-gazdasági témámról, jelesül a Bitcoinról írt.

Mivel aktívan tevékenykedem a pénz és a bankok jövőjével kapcsolatos területeken, így szinte napi rendszerességgel kérdezik meg tőlem, hogy mit gondolok a Bitcoinról, és hogy vajon az valóban mainstreammé válhat-e.

Saját véleményem szerint a Bitcoin-sztori alapvetően három részből áll össze: a modern pénzből, a globális vagyon- és jövedelemgyarapodásból, valamint a modern pénz potenciális összeomlásából és az ezáltal még jobban előtérbe kerülő, egymással versengő különböző digitális pénzekből.

Ami a ma használt inflálódó pénzeink (fedezetlen pénzeink) rendszerét illeti (az eurót, a dollárt, stb.), azok lényegében egy nagy gonddal épített és fenntartott kártyavárat alkotnak: minél több pénzt nyomtatunk, annál magasabbra emeljük a várat – ami pedig csak azért nem omlik össze, mert általában sem pénzből, sem pedig befektetési tőkeáttételből nincs akkora felesleg, ami szükségtelen kockázatot teremtene vagy túlsúlyt terhelne a várra. A modern pénzek helyzetét az állami szerződések biztosítják, amelyek a szóban forgó pénzeket nevezik meg az adófizetés és az adósságrendezés egyéb formáinak törvényes eszközeként. Más szóval, Google-részvényekkel, bárányokkal, de még tulipánokkal sem fizethetjük be az adónkat; ezeket a holmikat előbb el kell adnunk – pénzzé kell tennünk – ahhoz, hogy az értük kapott pénzből már befizethessük az adónkat. Ha eltávolítanánk ezeket a jogi kereteket, úgy a modern pénzek azonnal igen nagy bajba kerülnének.

Végső soron ezt a kártyavárat az innováció tartja életben, és azok a vállalkozók, akik értéket teremtenek a frissen nyomtatott és kölcsönök útján szétosztott pénz felhasználásával – nem pedig fordítva. Ilyen innovációnak tekinthetjük például azt, ha a földművelők új technológiák felhasználásával bővítik a szántóföldjeiket, vagy ha felépül és beindul az ipari innováció egy újabb gyártelepe – de ide sorolhatjuk a katonai iparkomplexumokat, a netes innovációkat, az információs és kommunikációs technológiákat, és így tovább. Néha aztán ez az érték illúziónak bizonyul, mint például egy lakás- vagy befektetési eszköz-lufi esetén. Ekkor kezdik úgy érezni az emberek, hogy valaki cinkeli a lapokat, de nem igazán tudják megmagyarázni, hogy pontosan mi is folyik a háttérben. Gyanítom, ezért van az is, hogy bár az Occupy-tüntetések egyes résztvevői sem tudják igazán megfogalmazni, hogy pontosan mi is a bajuk, de mégis valós panaszaik vannak.

Hiszem, hogy jelenleg ez a gondos kártyavár-kezelés a legjobb esélyünk a globális béke, boldogság és demokrácia megteremtésére, mivel arra ösztönzi az embereket, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt az új érték és új vagyon megteremtése érdekében – valamint arra is (általában), hogy lefüleljük mindazokat, akik valóban megpróbálják cinkelni a lapokat. Részben ezért is kezdtem el annyira érdeklődni az elmúlt néhány évben a behaviorista közgazdaság iránt. Egyre újabb és egyre jobb módokat kell találnunk arra, hogy ösztönözzük egymást a kapitalizmus útján történő béke- és demokráciateremtés e 225 éve indított és jelenleg is zajló kísérletében való részvételre.

Amint azt 2008-ban is jól láthattuk, jelentős kockázatnak teszi ki a kártyavárat az, ha túlzott tőkeáttétel következtében már egy kis százalékú veszteséget követő fedezet-felhívás is megingathatja a mestergerendát.

És hogy a kártyavár természetéből fakadó veszélyeken túlmenően milyen valós világbeli gondok vannak még a fedezetlen pénzekkel, amelyek miatt esetleg mégis szükségünk lehet egy alternatív modellre? Leggyakrabban az állami manipuláció és az egyéni szabadság kérdése kerül terítékre, különös tekintettel Friedrich Hayek és Ludwig von Mises a közgazdaság modern “osztrák iskolájának” alapjait képező eszméire. A Fox News-ból és Ron Paul mondandóiból elég jó képhet kaphat az ember az osztrák iskola popkultúrában élő változatáról – és ezúton kérek elnézést azoktól, akik valóban értik az osztrák iskola mélyebben fekvő alapelveit is, amiért ilyen galád módon összehoztam őket a Fox News-szal.

És bár az osztrák iskola személy szerint számomra is igen szimpatikus, tény azonban, hogy ma nem abban a világban élünk, és azt hiszem, a legtöbben nem is szeretnének abban a világban élni.

Jobban aggaszt az, ami az elkövetkező 25-50-100 évben várható a kártyavárunkban. Először is, úgy vélem, jelenleg épp egy olyan vagyon-újraelosztás játszódik le a szemünk előtt, aminek igen érdekes következményei lesznek globális szinten. A világ teljes népességének a legfelső 0,1%-ának kivételével (akik a kamatos kamat és az őseik öröksége lévén eltúlzott mértékű előnyöket élveznek) a világ népességének a maradék 99,9%-a elképesztő tempóval halad egy gazdasági egyensúlyi helyzet felé. Ha volt már szerencséd Hans Rosling mozgó grafikonjaihoz, akkor te is tudhatod, miről beszélek. Gondolj csak az iPod-okat építő kínai bevándorlókra, a házakat építő és gyümölcsöket szüretelő mexikóiakra, vagy épp az Arab-félsziget olajmezőin dolgozó indiaiakra. (Megjegyzés: a “gazdasági egyensúlyi helyzet” kifejezést én magam alkottam, és nem áll szándékomban utalni vele semmiféle formális közgazdaságtani fogalomra.)

És mi történik a kártyavárral akkor, ha globális szinten megközelítünk egy egyensúlyi helyzetet? Úgy hiszem, a rendszer még azelőtt összeomlik, hogy elérnénk azt a bizonyos egyensúlyt. Erre valószínűleg úgy 75 éven belül kerülhet sor. Akkorra ugyanis már Afrika, Kína, India, Dél-Amerika és más ázsiai gazdaságok is fenntarthatatlan (és így hamarosan le is lassuló) ütemben közelítik majd meg az EU és az USA fejenkénti GDP-átlagát. Innentől kezdve pedig azért válik majd nagyon nehézzé – ha nem egyenesen lehetetlenné – a kártyavárunk fenntartása, mert elpárolognak a további gyarapodásra és növekedésre ösztönző erők. Az embereket egyre jobban érdekli majd a technikai és a személyes fejlődés és megvilágosodás, és egyre kevésbé a globális vagyon- és jövedelem-kördiagram gyarapítása. Mindez persze komoly vagyonmegőrzési kérdéseket is felvet, amelyekbe legalábbis itt már nem tisztem belefolyni. Végeredményben azonban ez lehet az a pont, amikor annyira egyedi elképzelései lesznek már mindenkinek a saját életéről, hogy az már teljesen el fogja lehetetleníteni a kártyavárunk hatékony fenntartását.

És itt jön be a képbe a Bitcoin.

Mire az egyensúly felé hajtó lendület megállíthatatlanná válik, addigra nagy valószínűséggel lesz egy kellően hatékony globális oktatási és kereskedelmi rendszerünk, valamint észbontó ütemű, gépesített fejlődés. Vélhetőleg több ezer, az egyes emberek egyéni igényeire, vágyaira és szükségleteire épülő meritokrácia fejlődik ki, egyre jobban háttérbe szorítva egyebek mellett a szervezett vallást is. Úgy hiszem, ezen a ponton kell felülkerekednie az egyéni szabadság iránti (és abból fakadó) szükségleteknek bármely állam szükségletein az emberiség jövője, valamint annak biztosítása érdekében, hogy továbbra is megfelelő ösztönzést biztosíthassunk a technikai fejlődéshez. Ugyanezen a ponton válnak majd továbbá teljesen értelmetlenné a fedezetlen pénzek és a részleges tartalékra épülő bankrendszer is. Ekkor ugyanis már bárki létrehozhatja majd a saját pénzét (értsd: anyagi eszközét), amely eszközök pedig minden további nélkül megjeleníthetőek és kezelhetőek-kereskedhetőek digitális formában, valós időben is. Egyáltalán semmi különbség nincs a részvénytőzsdék, a pénzváltók, az Amazon.com, vagy épp az adóhatóság között. Minden csak egy eszköz, és egymással kölcsönösen behelyettesíthető.

Könnyen elképzelhetünk számos különböző csoportot, amelyek rengeteg különböző, a Bitcoinhoz hasonló, de különféle eszközökkel fedezett pénzeket bocsátanak ki (szinte bármi szolgálhat ilyen fedezetknét; szellemi tulajdonjogok, fizikai tulajdon, műalkotások vagy egyéb tartalmak, arany, élelem, stb.).

Ezek a meritokráciák ma még csak a kialakulásuk korai szakaszában járnak (vagy még ott sem), viszont a különböző üzleti és közösségi-társadalmi körök már most is egyre jobban összekapcsolódnak, összefonódnak és megerősödnek.

Már ma is létezik egy olyan üzleti kör, ami a modern üzleti világ maradékától szinte teljesen elszeparálva működik – ami pedig természetesen nem más, mint az igen ravasz és rátermett, valamint annál kíméletlenebb alvilági figurák által vezényelt drogkereskedelem, a mexikói GDP feltehetőleg első számú forrása. Szintén egy említésre érdemes társadalmi és üzleti kört képviselnek a Starbucks kávézóit napi rendszerességgel látogató emberek, bár gondolom, ezt felfoghatjuk a drogkereskedelem kiterjesztéseként is – csak vicceltem, Starbucks. E két üzleti kör mindegyike nagy hasznot húzhatna abból, ha lenne egy, az általuk kereskedett-forgalmazott eszközöket jelképező saját pénzük.

A Starbucks-nak már van is egy ilyen rendszere, a Starbucks Card formájában; Starbucks dollárt valódi dollárért lehet venni 1:1 váltási arányban, viszont értelemszerűen csak a Starbucks termékeire lehet beváltani. Ami természetesen nagyon is jó a Starbucks-nak! A fogyasztóinak pedig általában azért jó, mert a kártya használatával kevésbé tudatosul bennük az a tény, hogy végeredményben mégiscsak 6$-t adnak ki egy csésze kávéért… és itt már megint azt a kotnyeleskedő behaviorista közgazdaságot láthatjuk működés közben.

A drogkereskedelem pedig apránként kezdi felfedezni magának alternatív pénzként a Bitcoint. Ha ismered a rendszert, úgy nyilván nem kell elmagyaráznom, hogy miért érdeklődik iránta a tisztességes felhasználók mellett az alvilág is. Az ezzel kapcsolatos személyes érzéseinknél azonban jóval fontosabb azonban az a tény, hogy a globális drogpiac pontosan azt a kereskedelmi modellt szemlélteti a jelenben, amit minden társadalmi-közösségi csoport és meritokrácia is elsajátít és saját szakállára alkalmazni is kezd majd a jövőben. Számos vállalkozó barátom is érti ezt, és ez egyben megmagyarázza azt is, hogy miért olyan nagy rajongói Hayeknek, von Mises-nek és cimboráiknak.

Ha azonban már rengeteg különböző, egymással behelyettesíthető digitális pénz áll a rendelkezésünkre, az egy újabb problémát szül: hogyan normalizálhatjuk ilyen körülmények között a kereskedelmet, és bonyolíthatunk le tranzakciókat a különböző eszköztípusok között? Legalábbis a laboratóriumokban már számos programozó és matematikus is megoldotta ezt a problémát. Az e-jogrendszer segítségével könnyedén elcserélhetjük a bitcoint kecskére, a kecskét pedig Starbucks-dollárra. Az e-jog az eredetileg a zseniális Nick Szabo által felvázolt okos szerződések egy formáját képviseli. Természetesen ilyen célokra felhasználható a Bitcoin blokklánca is.

Röviden, a Bitcoin abba enged betekintést, hogy mire számíthatunk az egyéni szabadságra, valamint a szabadon kialakuló meritokráciákra és közösségi-társadalmi csoportokra épülő, a poszt-ipari-kapitalizmusból továbbfejlődött világban. Most még nem vagyunk felkészülve egy ilyen társadalomra, de nemsokára eljutunk majd oda is.

Forrás: My Journey

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.