Fontos-e az MtGox árfolyama?
2011-09-01Szerző: Irdial
Ijedős, félős emberek voltak, vannak és lesznek is. Éppen ezért nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a Bitcoin attól még nem “fuccsolt be”, hogy az azzal kapcsolatos első komolyabb szolgáltatást nyújtó vállalat (az MtGox) felhasználói olyanok, amilyenek, és azt csinálják, amit.
Az MtGox ugyanis, mint az előbb említve is lett, egyetlen vállalat csupán, ami egy szolgáltatást nyújt – ennyi, nem több és nem kevesebb. Nem a bitcoin tényleges értékét határozzák meg, hanem csak azt követik nyomon, hogy a saját felhasználóik mennyit hajlandóak fizetni érte. Ennek pedig egyáltalán semmi köze nincs a bitcoin tényleges jelenlegi vagy jövőbeli értékéhez.
Ezt egy gondolatkísérlettel bizonyíthatjuk a legegyszerűbben:
Képzelj el olyan világot, ahol százmillió ember fizet napi rendszerességgel bitcoinnal mindenért. Bárki könnyen juthat bitcoinhoz, mindenki ismeri és érti a rendszert, tudja használni – és használja is, folyamatosan.
Most pedig képzeld el ugyanezt a világot MtGox-szal – és anélkül.
A bitcoin értéke egyik esetben sem fog túl sokat változni. Az egymás között folyamatosan kereskedő százmillió felhasználó által biztosított állandó kereslet ugyanis percről percre, természetszerűleg szabályozza a bitcoin igazi értékét – és ezzel az éppen aktuális értékkel mindig mindenki pontosan tisztában is van.
Ez az érték pedig nagyságrendekkel meghaladja húsz FED-bankjegy összesített értékét.
Tegyük fel például, hogy meghívod hét barátodat kínai gyorskajára egy bitcoinért – és ebben már benne van négy üveg pezsgő is. Máris érezheted, hogy mennyit is ér egyetlen bitcoin a valós világban.
A valóságban ugyanis így alakul ki a pénz értéke. Így tudhatja az ember azt is, hogy tíz dollár messze túl sok egy doboz kóláért.
Jelenleg egyszerűen arról van szó, hogy a bitcoint többnyire még mindig csak magasan képzett, gazdasági szoftverekben járatos programozók, lelkes libertariánusok és hardverszakik használják egymás között. Azonban amint kitör ebből a körből, úgy stabilizálódik az értéke, és válik egyben immunissá is az egyes váltókon zajló machinációkra.
Ez a Bitcoin elkerülhetetlen jövője – és ez az, amit az ellenzői nem vesznek észre. Tökéletes analógiát vonhatunk a Bitcoin jelenlegi helyzete és az ellene felhozott érvek, valamint a postát részben leváltó email első napjai és ennek megfelelően az az ellen felhozott érvek között – de említhetnénk akár az online vásárlással kapcsolatos kezdeti kifogásokat is.
Ráadásul, ahogy arra már utaltam is, a Bitcoin még az emailnél és a böngészésnél is sokkal gyorsabban fog elterjedni. A folyamat beindításához pedig mindössze ennyire van szükség:
Egyszerűen telepíthető eszközökre, amelyek segítségével bárki elfogadhat bitcoint.
Vagyis WordPress-, Magento-, OS Commerce- és minden egyéb létező platformhoz való pluginokra. Képzelj oda egy “+01” gombot minden egyes oldalra, amit csak közzéteszel a neten. Képzeld el, hogy a Stack Exchange-en is megjelenik ez a “+01” gomb. Folytassam?
Ahhoz sem kell különösebb zsenialitás, hogy elképzelje az ember, mi történne akkor, ha valaki Facebook alá is kifejlesztene egy Bitcoin-alkalmazást: nagyon hamar összejönne az a százmillió ember.
A BLOGDIAL-on “Irdial” név alatt megjelenő bejegyzések után például, az azok elején található Bitcoin-címre már eddig is adakoztak az olvasók. Más bloggerek kifejezetten kérnek is adományokat az oldalsávjaikon. Amint jobban elterjed a híre annak, hogy az ember már úgy is kereshet pénzt az írásaival, ha egyszerűen beilleszt egy karaktersorozatot minden bejegyzése elejére, máris futótűzként terjed majd el a Bitcoin a blogoszférában. Mi több, ezáltal még az egyes bejegyzések minősége is drámai javulásnak indulhat, amennyiben mindenki arra törekszik majd, hogy minél több adományt érdemeljen ki.
A Bitcoin tehát nem egyenlő az MtGoxszal. Az MtGox csupán egy, a Bitcoin köré épült szolgáltatás. Bármikor megjelenhet az első olyan szoftver vagy szolgáltatás, ami elindítja a Bitcoin-lavinát. Már egy olyan egyszerű dolog is, mint egyetlen befolyásosabb blogger egyetlen jól célzott tweetje is szó szerint több millió embert vehet rá a Bitcoin-kliens letöltésére és a bitcoin-használat megkezdésére.
Ezért tehát bárki, aki azt mondja, hogy a Bitcoinnak vége pusztán azért, mert egyesek mesterségesen rögzítik az árát az azt használó első nagyobb szolgáltatónál, az egyszerűen nem érti, hogy pontosan mi is a Bitcoin, és hogy milyen lehetőségek rejlenek benne.
Zárszó: a FED egy ideje már nem közli az “M3”-at, vagyis a forgalomban lévő összes dollár mérőszámát. Ezzel szemben a Bitcoinnál minden pillanatban pontosan tudhatjuk, hogy összesen hány bitcoin van épp forgalomban, mivel ez az információ természeténél fogva nyilvános, és az is marad. E tekintetben a bitcoin sokkal átláthatóbb is, mint a dollár – és persze a folyamatosan, orrba-szájba nyomtatható dollárral ellentétben a valaha is forgalomba kerülő összes bitcoinok száma már induláskor, jó előre le lett szögezve.
A jelenlegi alacsony árfolyam tehát nem más, mint egy óriási lehetőség – talán az utolsó is egyben – arra, hogy még a rendszer robbanásszerű elterjedése előtt, olcsón vehessen az ember bitcoint. Hasonlóan az aranyhoz, amelynek bár jelenleg is rekordmagasságban jár az ára, annak még legalább a megtízszereződését jósolják a jövőre nézvést, úgy egyetlen bitcoin is fog még érni 5.000$-t – akkor pedig már csak verheted majd a fejed a falba, ha nem vásároltál be idejében. Jelenleg még az arany és a bitcoin is kifejezetten olcsónak mondható.
Én figyelmeztettelek.
Forrás: BLOGDIAL
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.