Liberland csak egy médiaszenzáció, vagy igazi miniállam lehet?
2015-04-27
Nagyjából egy hete, hogy Vít Jedlička, a cseh Szabad polgárok pártjának egyik tagja, bejelentette, új országot alapít. A 7 négyzetkilométernyi területet elfoglaló Liberland Szabad Köztársaság a magyar–szerb határtól 20 km-re délre, a Szerbia és Horvátország között fekvő senki földjén található. Vít Jedlička úgy gondolja, hogy mivel a szóban forgó terület sem Horvátország, sem Szerbia területéhez nem tartozik, így joga van ott egy új országállamot alakítania. Ennyi erővel persze Vít Jedlička indokainál jóval megalapozottabb okokkal akár Magyarország is bejelenthetné igényét a szóban forgó területre, hiszen az 1920-as trianoni békeszerződés előtt a terület még Magyarország részét képezte.
Amennyiben a már zászlóval és címerrel is rendelkező Liberlandot elismeri a nemzetközi diplomácia, úgy az ország a harmadik legkisebb mikroállam lehet a világon (a Vatikán és Monaco után), amelynek mottója nem egyéb, mint az „Élni és élni hagyni.”
Az alapítók (négy cseh állampolgár) célja az volt, hogy létrehozzanak egy olyan társadalmat, ahol „a tisztességes emberek anélkül érvényesülhetnek, hogy az állam felesleges szabályokkal és adókkal keserítené meg az életüket.” Az önmagát alkotmányos köztársaságként meghatározó miniállam jelenleg is dolgozik alkotmányán. A 10-20 főből álló kormányzói testületet elektronikus szavazással választanák meg, és a tervek szerint Svájchoz hasonlóan szabadkereskedelmi egyezséget kötnének az Európai Unióval.
Az alapítás híre hamar bejárta a nemzetközi sajtót, és ennek hatására az elmúlt héten közel 1,2 millióan keresték fel Liberland honlapját.
Jedlička elmondása szerint Liberlandban önkéntes alapú lesz az adózás, és szabad valutapiac fog működni. Hosszú távú cél a saját digitális fizetőeszköz kidolgozása, ám amíg ez meg nem valósul, addig a bitcoint használják, illetve adományokat is fogadnak kriptopénzben.
A bitcoin közösség alapvetően nagy érdeklődéssel fogadta a kriptopénzt elismerő miniállamot, azonban többen úgy gondolják, hogy az egész Liberland sztori nem több, mint egy új virtuális valuta alaposan kidolgozott marketing húzása.
A több ezer különböző altcoin tapasztalataiból tanulva mára már minden kriptopénzben járatos szakértő tisztában van azzal, hogy egy olyan biztonságos és igazságos elosztású kriptopénz megalkotása, mint amilyen a bitcoin, egyáltalán nem kis feladat. Ennek ismeretében felmerül a kérdés, hogy mi értelme lenne egy új altcoin létrehozásának, és miért ne használná nemzeti fizetőeszközeként a legmegbízhatóbb és legelterjedtebb digitális fizetőeszközt egy ilyen miniállam? Sajnos erre a kérdésre Vít Jedlička sem adott magyarázatot, és nehéz is más mögöttes okot elképzelni, minthogy manipulálni szeretnék az altcoinjuk árfolyamát.