Vezető nemzetközi bank teszteli a Bitcoin integráció lehetőségét

2014-02-14

A Switchless nevű vállalat arról tudósított, hogy kifejlesztetett egy „teljes mértékben működőképes és integrálható Bitcoin portált egy nagy nemzetközi bank számára”, amit jelenleg az intézet belső kísérleti üzemmódban futtat.

A hír azután kelt szárnyra, hogy az említett portált bemutatták az idei évi londoni Finovate Europe kiállításon, február 11- és 12-e között. A szoftvert, az értesülések szerint, Afrika legnagyobb bankja, az észak-afrikai Standard Bank teszteli.

Jim Bruene 

@netbanker

Hírdetmény a Finovate-ről: A Standard Bank teszteli a @goswitchless által kifejlesztett nemzetközi Bitcoin portált.

 

Ez az első alkalom, hogy egy vezető bank integrált bitcoinos rendszert teszteljen, és a Switchless értesülései szerint az eddigi eredmények biztatóak. A teljes körű működéshez szükséges szabályozói jóváhagyás a vállalat reményei szerint a következő hetekben megérkezik.

 

Bankok és a Bitcoin

Ez a hír többeknek okozhat meglepetést, mivel mostanáig a vezető bankok és pénzintézetek pont a Bitcoin tranzakciók elkerülését tanácsolták. Sőt, néhány esetben még folyószámlákat is zároltak, amikor kriptopénzekkel kapcsolatos összefüggéseket állapítottak meg.

A bankok által működtetett hivatalos kereskedői platformok és váltók, olyan szintű legitimitást tudnának nyújtani a Bitcoinnak, amire a startup cégek nem képesek. Ezen felül kisebb, független váltók tevékenységét is ki tudnák egészíteni. Sőt, ezen a területen valószínűleg együttműködési és haszonszerzési lehetőségek is vannak.

A Bitcoin Alapítvány vezérigazgatója, egyben a CoinDesk külsős munkatársa, Jon Matonis így nyilatkozott a mai nap folyamán:

 

Jon Matonis 

@jonmatonis

Ezek a kép jobban fenyegeti a Bitcoin váltókat, mint a kormányzati szabályozások (via @netbanker) #Finovate pic.twitter.com/Zxvgu0PvJ2

 

A szingapúri székhelyű Switchless honlapján a következőket olvashatjuk:

„A Switchless vállalata Bitcoin – szoftver fejlesztéssel foglalkozik, és ezzel megkönnyíti a vezető bankok, pénzügyi magánvállalatok és brókercégek esetleges Bitcoin szolgáltatásait az ügyfeleik számára. Nemzetközileg is mobil csapataink pénzügyi szoftverek és kriptopénzes platformok kivitelezésben és tervezésben különösen tapasztaltak.”

 

Afrika legnagyobb bankja

Az észak afrikai Standard Bank a Standard Bank Group csoport tagja, székhelye Johannesburgban található, és a több mint 53000 alkalmazottjával Afrika legnagyobb bankjának számít. A társaságot 1863-ban alapították, 2012-ben 1,8 milliárd dollár hasznot könyvelt el, és a teljes tőkéje 183 milliárd dollárra becsülhető.

A Finovate egy két napos kiállítás, ahol bankipari és pénzügyi innovációs termékeket mutatnak be. A kiállításon nagyobb vállalatok éppúgy jelen vannak, mint kisebb startup cégek, mint például a Switchless. Az első Finovate Europe megrendezésére tavaly, 2013-ban, került sor, és több mint 740 résztvevőt vonzott.

 

Frissítés (Február 13. 14:40): A Standard Bank képviselői úgy nyilatkoztak, hogy befejeződött a Switchless bitcoin kereskedői platformjának a tesztelése, és ez az ügyfelek számára a jövőben egyelőre nem lesz hozzáférhető.

A bank elmondása alapján a tesztelés egy nagyobb, „internet alapú pénzügyi szolgáltatás” kutatás része volt, és a bank 8 belső alkalmazottja vett részt a kísérleti tesztelésben.

 

Szerző: Jon Southurst

Forrás: CoinDesk