Szabad társadalomnak szabad pénz kell
2013-10-15Szerző: Elizabeth Ploshay / Cathy Reisenwitz
Cathy Reisenwitz idén október 6-án, szombaton tartott beszédet arról, hogy miért is van szüksége egy szabad társadalomnak szabad pénzre. Cathy Washington D.C.-ben lakik, író és politikai kommentátor, a Reason Magazine-nek dolgozik. Főszerkesztője továbbá a Sex and the State-nek, tagja a Young Voices-nek és rendszeresen ír a Doublethink-nek és a Thoughts on Liberty-nek is. Jelentek már meg írásai a Washington Examiner-ben, a Daily Caller-ben, az AFF Free the Future blogban, az Individual Feminist-ben és a Penelope Trunk’s Brazen Careerist-ben. Nem utolsósorban pedig szenvedélye a bitcoinnak a társadalom evolúciójában betöltött szerepének vizsgálata. Beszédének átirata itt olvasható:
Cathy Reisenwitz: “Szabad társadalomnak szabad pénz kell”
Október 6., szombat, Atlanta, GA
Kissé talán szokatlan egy bitcoin-konferencián a tudományos módszertan átismétlésével kezdeni egy beszédet, de úgy vélem, ha van olyan közönség a tudományos körökön kívül, amely legalábbis tolerálná ezt a megközelítést, akkor ez lesz az.
Ezt pedig azért gondolom így, mert meglátásom szerint az itt jelenlévők – éppúgy, ahogy mindenki más is odakint, aki bitcoint használ – tudósok, és mindannyian egy nagy kísérlet résztvevői vagyunk.
Jól tudjuk mindannyian azt is, mi is az a kísérlet, mint olyan: kialakítunk egy hipotézist és leteszteljük. Egyszerű, ám annál hatékonyabb módszer ez annak leellenőrzésére, hogy helyesek-e a valóságról megfogalmazott elképzeléseink.
A valóságnak pedig természetesen szerves részét képezi a pénz is.
Talán kissé furcsa is ezt így kijelenteni, de úgy vélem, mégsem lehet eléggé hangsúlyozni a pénz megjelenésének jelentőségét a gyarapodás viszonylatában: a kereskedelem lényegesen könnyebbé és hatékonyabbá tételével ugyanis a pénz számtalan, a meggazdagodást elősegítő innováció előtt nyitotta meg a kaput.
Vitathatatlanul fontos egy dolog ez tehát, amit éppen ezért érdemes is elmélyülten tanulmányozni. A legjobban pedig úgy tudhatunk meg minél többet a pénzről, ha elméleteket fogalmazunk meg, majd le is teszteljük őket.
A pénzekkel alapvetően kétféleképpen lehet kísérletezni.
Az egyik lehetőség a kormányok kezében van, akik rendszeresen kísérleteznek is a monetáris politikával. Lényegében a Weimari Köztársaság vezetői is csak kísérleteztek. És láthattuk is az ilyen jellegű kísérletek következményeit, az akkori Németországtól Chilén át Zimbabwéig. De nincsenek túl messze innen az euró nehézségei sem, a görög zavargásokkal és a ciprusi bankpánikkal, amely utóbbi fontos szerepet játszott a bitcoin legújabb felfutásában is. Aztán ott van még az USA is a maga lassú, ráérős pénzeróziójával, fokról fokra morzsolva fel az emberek vagyonát és megtakarításait a folyamatos, kitartó monetáris infláció útján.
Az infláció azonban nem csak az egyes emberek saját vagyonát őrli fel, hanem általánosságban is eltanácsolja az embereket a megtakarítástól. Ha azonban nincs megtakarítás, akkor befektetni sem lesz mit. Valódi megtakarítások nélkül így csak újabb mennyiségi enyhítések útján válhatnak lehetségessé újabb befektetések, ami azonban megint csak tovább fokozza az inflációt, és hajtja tovább az ördögi kört.
Másfelől azonban egyes emberek maguk is kísérletezhetnek új pénzekkel. Mivel ez esetben lényegesen kevesebben és lényegesen kisebb tételekben is kísérleteznek, ezért az esetleges kudarcok sem járnak olyan katasztrofális következményekkel, mint az előbbi esetben. Mi több, míg a kormányok kísérletei tehetetlen, védekezni képtelen embereket tesznek áldozatokká, addig egyéni kísérletekbe mindenki csak önként, saját felelősségére bocsátkozhat, teljes tudatában az ezzel vállalt kockázatoknak is.
Ez pedig, lényegében, már nem más, mint maga a bitcoin. És ezért vagyunk itt most is.
Jó tudósokhoz híven mindannyian különböző kérdéseinkre keresünk választ a bitcoinnal. Lehet-e egy online pénz egyszerre névtelen és mégis megbízható? Megőrizheti vagy növelheti-e az értékét egy szabadpiaci pénz? Megbízhatok egy algoritmus inflációszabályozó képességében? Valóban visszanyesheti-e egy online pénz a tranzakciós díjakat? Valóban elkerülhetik általa a kereskedők a hitel- és a bankkártya-használati díjakat? Nem tesz használhatatlanná egy online pénzt a folyamatos, vad árfolyam-ingadozás? Válaszokat keresve aztán el is mélyedtünk a megfelelő szakirodalmakban és fontolóra vettük, hogyan is miként is kerülhetnénk közelebb a megfejtéshez a bitcoin útján.
Végül pedig elkezdtünk kísérletezni a bitcoinnal, és figyeltük, mi történik. Írtunk és tweeteltünk az eredményeinkről, tartottunk róla konferenciákat és előadásokat, hogy világszerte, minél szélesebb közönséggel oszthassuk meg a páratlanul értékes tapasztalatainkat és mindazt az információt, amit menet közben gyűjtöttünk össze a pénzről.
Emeljük ki ezen a ponton újra, hogy még mindig, az elsőtől az utolsóig, teljes egészében önkéntes résztvevőkkel lefolytatott kísérletekről beszélünk, amelyek még így is rendkívül hasznos tapasztalatokkal szolgáltak – és amely tapasztalatokat folyamatosan meg is osztottunk mindenkivel. Egyesek azonban mégis igyekeznek meggátolni a kísérletezést.
Volt például egy olyan bitcoin-felhasználó, aki létrehozott egy olyan oldalt, amellyel teljes egészében megoldotta a drogkereskedelemmel hagyományosan együttjáró parttalan erőszak problémáját: megteremtette a narkotikumok eBay-ét, pillanat alatt felváltva a térdkalács-töréseket negatív felhasználói értékelésekkel, a fegyveres rablást pedig egy olyan rendszerrel, amely biztosította, hogy az eladó csak akkor kapja meg a pénzt, amikor a vevő már ténylegesen meg is kapta tőle az árut. Ezt a rendszert azonban, amelyet létrehozott, erővel lekapcsolták, a felhasználóit pedig visszadobták az utcára.
De nem ez volt az egyetlen ilyen eset. Előzőleg bitcoin-váltók vagyonát foglalták le. Megfenyegettek non-profitokat. Beizzították az adóhivatalt. És persze a szabályozó hivatalokat is.
A kormányok mindig arra törekednek, hogy totális kontrolljuk alá vonhassák a pénzt. De ha már ennyire áhítják ezt az abszolút hatalmat, akkor nem kellene nekik is tanulmányozniuk egy kicsit azt, amit uralni vágynak? Mi értelme hát akkor annak, hogy fáradhatatlanul gáncsolják folyamatosan önkéntes, ingyen dolgozó kísérletezők ezreit, akik folyamatosan osztják meg a pénzzel kapcsolatos eredményeiket és felfedezéseiket a világgal? Ez bizony több, mint különös.
Már-már szinte azt a látszatot kelti az egész, mintha a kormányokat sokkal inkább csak az érdekelné, hogy teljes egészében kézben tarthassák az egész kísérletet és annak minden egyes részletét, semmint az, hogy mit is tanulhatnának abból.
Ami már csak azért is igen sajnálatos, mert ha helyesen használják őket, úgy a megbízható, rugalmas pénzek nagymértékben elősegítik a befektetést, az innovációt és ezáltal végeredményben a gyarapodást is. Helytelen felhasználás esetén pedig romlást, stagnálást és szegénységet hoznak. Elmondhatatlanul fontos tehát, hogy kiismerjük a helyes felhasználás módjait; sokkal fontosabb annál, semhogy hagyjuk, hogy piti politikai érdekekből, érdekháborúkkal és zsigeri tiltással feltartóztassák a haladást.
Említettem, hogy mindannyian tudósok vagytok. Tudósokhoz híven pedig szükségetek van eszközökre, változókra és állandókra is ahhoz, hogy kísérletezhessetek. Önmagukban azonban e tényezők még nem elegek, mivel szükségetek van mindemellett helyre, időre, szabadságra és lehetőségre is a kísérletezéshez. A fenyegetés, a szabályozás és az adóztatás pedig éppen ezen utóbbi feltételek megvonásával fenyeget.
Célom, hogy kellően kihangsúlyozzam a jelentőségét mindannak, amit a bitcoinnal csinálunk. Hiszem, hogy korai úttörők vagyunk, akik egy jobb, gazdagabb világ felé vágnak új ösvényeket. Ezzel együtt pedig egyben motiválni is szeretnélek titeket arra, hogy ne hátráljatok meg, ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni – hogy küzdjünk tovább együtt a szabadságunkért, hogy háborítatlanul kísérletezhessünk tovább.
Ez ugyanis valóban csak rajtunk múlik – rajtunk, akik tisztában vagyunk azzal, hogy milyen lehetőségeket nyithat meg a világ előtt mindez a tudás -, hogy kiharcoljuk a kutatás szabadságát. Kérlek tehát mindannyiótokat, tegyünk meg együtt mindent annak érdekében, hogy továbbra is megőrizhessük a bitcoin szabadságát és törvényességét.
Köszönöm a figyelmeteket.
Forrás: Bitcoin Magazine
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.