Coinpunk: nyílt forráskódú tárcaszolgáltatás alapítványi támogatással

2013-08-06

Szerző: Elizabeth Ploshay

Nem pihen a Bitcoin közössége; egymást érik az új fejlesztések tárcabiztonság és nyílt forráskódú tárca-szolgáltatások terén is. És ahogy erősödik az árfolyam, egyre többen (és egyre többféleképpen, több célra) használnak bitcoint, úgy lesz egyre nagyobb az igény is a biztonságos tárcák iránt. E téren a Coinpunk tette le a legújabb mérföldkövet egy friss sajtóközleményével, melyben arról adott hírt, hogy elnyerték a Bitcoin Foundation támogatását:

A Coinpunk Project sajtóközleménye
2013. augusztus 3.
Sajtó-kapcsolat: press@coinpunk.org

Tegnap jelentette be a Bitcoin Foundation, hogy anyagilag is támogatják a Coinpunk fejlesztését. Projektünk vezetője Kyle Drake vállalkozó-veterán, célja pedig egy bármely felhasználó által üzemeltethető, nyílt forráskódú, web-alapú tárcaszolgáltatás összeállítása. Ugyanígy használhatják ezt persze fejlesztők is a saját tárcaszolgáltató-megoldásaik alapjául, vagy épp bitcoinos “hitelszövetkezeteket” beindítani szándékozó vállalkozások is.
E bejelentésére az alapítvány a 2. negyedéves juttatási projektje részeként kerített sort, melynek célja a Bitcoin nyílt forráskódú ökoszisztémájának fejlesztése a felhasználók rendelkezésére álló bitcoinos eszközök fejlesztésének támogatása útján. Az első támogatásokat még az év első negyedében osztották ki; ezek a Bitcoin tesztelési infrastruktúrájának fejlesztésére irányuló erőfeszítéseken lendítettek sokat.
Kyle elmondása szerint bár a Bitcoin legfontosabb alapelve a decentralizáltság, webes tárcaszolgáltatásokat eddig leginkább csak egy maroknyi brit és amerikai vállalkozás hozott létre, ami pedig nagyon hasonló hatást eredményez, mint a GMail az email világában: nem rossz, de nem is való mindenkinek. Ahhoz, hogy a Bitcoin továbbra is valóban decentralizált maradhasson, bőséges választékra lesz szükség tárcaszolgáltatók terén is, világszerte, a legkülönfélébb szervezetek és vállalkozások által üzemeltetve.
Hozzátette még azt is, hogy személy szerint őt magát a banki következmények érdeklik a leginkább; mint mondta, a bitcoin révén nem banki és pénzügyi csoportok kezében van az ember pénze, hanem csak és kizárólag a sajátjában; lényegében mindenki a saját maga bankja; csak és kizárólag abba fekteti a pénzét, amibe ő maga akarja, és nem is fognak mindenféle rejtélyes díjakat felszámolni neki, elszórni vagy gondatlanul kezelni a pénzét.
Megjegyezte, hogy bár már elérhető a Coinpunk egy változata, de jelenleg is épp egy újabb, fontos fejlesztést tartalmazó verzión dolgoznak: szerveroldalról böngésző-oldalra helyezik át a biztonsági fókuszt. Így már a szerver sem olyan lesz, mint egy, a pénzedet tároló bank, hanem sokkal inkább, mint egy zárt letéti doboz, amit csak a tényleges felhasználója nyithat ki, ezáltal is megbízhatóbbá téve a rendszert. Dolgoznak továbbá olyan fejlesztői eszközökön is, amelyekkel konkrét problémák megoldására kihegyezett, egyéni tárcaszolgáltatást vagy az USÁn kívüli országokban ezzel a technológiával üzemeltetendő váltókat lehet majd létrehozni.
Abban ugyan nem biztos még, hogy várhatóan mikor ér majd célegyenesbe a projekt (mint mondta, szeretne biztosra menni, és már egy valóban stabil új verziót kiadni), de bízik benne, hogy még a nyár vége felé sor kerülhet erre. Elismerte, hogy ez egy igen ambiciózus, sokakat érintő projekt, és természetesen szándékában is áll ennek megfelelően jól összerakni az alkotását, fejlesztői eszközök és opciók széles palettáját is kínálva hozzá egyben, hogy egy valóban hasznos és erőteljes webes tárca-ökoszisztéma létrehozására alkalmas eszközt bocsáthassanak a Bitcoin közösségének rendelkezésére.
A 3. negyedéves juttatásokra szeptember 20-ig (péntek) lehet pályázni. Részletek a Bitcoin Foundation blogján.

A Bitcoin Magazine-nak is volt szerencséje interjút készíteni a vállalkozó-veteránnal.

Bitcoin Magazine: Mikor hallottál először a bitcoinról és hogyan ismerkedtél meg vele?

Kyle Drake: Néhány évvel ezelőtt; azonnal összeállt bennem a kép, és azóta is közelről követem az eseményeket. Mindig is lenyűgözött a közgazdaság, és nagyon sokat olvastam az árupénzekről, különös tekintettel a határesetekre (így például a cigaretták pénzként való használatáról börtönökben és a kagylók pénzként való használatáról az ősidőkben). Ezek ugyanis jól szemléltetik az ember természetes hajlamát az erőforrás-problémák decentralizált, mikrokozmikus jellegű kezelésére. Ennek a hátteremnek köszönhettem, hogy egyből felismertem, hogy a bitcoin bizony egy sor különböző centralizált pénzrendszert tehet teljesen elavulttá és feleslegessé és ez egyből fel is keltette az érdeklődésemet.

A Bitcoin jelenlegi klímája erősen emlékeztet a ’70-es évek házi számítógépklubos hangulatára: akkor is ugyanígy, mellékprojektként dolgozott egy maroknyi lelkes idealista olyasmiken, amelynek nyomán végül megszülethetett a világ legfelszabadítóbb technológiája, a személyi számítógép. Ennek az úttörő munkának a logikus folytatása szerintem a bitcoin is. A mai világ nagyszámítógépei a bankok, a bitcoin pedig a személyi számítógép pénzügyi megfelelője. Centralizált vs decentralizált. Bankot üzemeltetni azelőtt drága mulatság volt, amit csak néhány nagyvállalat engedhetett meg magának – most pedig már bárki előtt nyitva áll a lehetőség.

A bitcoint is éppúgy nem értik még nagyon sokan, ahogyan a személyi számítógépeket sem értették akkoriban; azok is ugyanígy, szinte kizárólagosan a Steve Wozniak-féle hackerek és a Stewart Brand-féle látnokok játékszerei voltak. Ugyanazt a potenciált látom most én is a bitcoinban, amit ők láttak annak idején a személyi számítógépben, és úgy vélem, idővel mindenki számára nyilvánvalóvá fog válni a bitcoin mély jelentősége. Egy nagyon fontos, új dolog küszöbén állunk most, és szeretnék én is hozzájárulni ennek a kibontakoztatásához.

Az USÁban a jelzálog-válság és az Occupy-mozgalom nagyon szépen előtérbe hozta a bankrendszerünk problémáit; az emberek végre elkezdtek komolyabban is a körmére nézni a bankoknak, az önkényesen kiszabott díjaiknak és büntetéseiknek, a pénzherdálásuknak és a kilakoltatásaiknak (ahol még csak esélyt sem adnak az embereknek, hogy hallathassák a saját hangjukat is). Véleményem szerint a bitcoin hozzásegíthet mindannyiunkat egy olyan, jóval etikusabb bankrendszer kiépítéséhez, amely által az emberek saját kezükben tarthatják a pénzüket és maguk dönthetnek annak a sorsa felől; ahol nincsenek önkényes díjak és korlátozások, és amely hatékonyan orvosolja mindazokat a kapitális visszaéléseket, amelyeket a jelenlegi bankrendszerünk a legcsekélyebb mértékben sem tudott orvosolni sem a hitelkártyák, sem pedig a banki átutalások esetében.

BM: Honnan jött az ötlet a Coinpunkhoz és mi adta az ötletet az oldal létrehozásához?

KD: Mindig érdekelt a probléma tárcaoldali része, mivel ezekben látom a bankszámlák természetes továbbfejlődésének az útját.

Szerettem volna saját bitcoin-tárcaszolgáltatót indítani, így elkezdtem nyílt forráskódú megoldások után nézni, de egyet sem találtam – ezt pedig meglehetősen aggasztónak találtam, mivel ha nincs jó nyílt forráskódú megoldás, úgy az egy olyan helyzetet eredményezhet, ahol végül minden tárca egy maroknyi központosított entitás kezében összpontosul, és akkor megint ugyanott leszünk, ahol jelenleg is vagyunk a hagyományos bankrendszerünkkel.

Félreértés ne essék, semmi bajom a kereskedelmi tárcaszolgáltatókkal. Jók azok is, ugyanazt a szerepet töltik be, amit a Gmail az email világában, de szükségünk van nyílt forráskódú alternatívákra is annak érdekében, hogy megőrizhessük és továbbfejleszthessük a Bitcoin legfőbb erősségét, a decentralizáltságot. Az email sem lenne túl jó akkor, ha csak és kizárólag GMail és Hotmail közül lehetne választani.

BM: Volt egy olyan konkrét szolgáltató, amely kifejezetten inspirált volna a Coinpunk létrehozására?

KD: A jelenleg működő tárcaszolgáltatók mindegyike inspirált valamennyire, mivel így láthattam különböző megközelítési módokat és leszűrhettem belőlük hasznos tapasztalatokat. Tényleg nincs semmi gond a jelenlegi tárcaszolgáltatásokkal, a legtöbbjük tényleg nagyon jó, csak nem teljesen nyílt forráskódúak és konkrét országokhoz kötődnek.

Én egy olyan projektet akarok létrehozni, amelyet éppúgy felhasználhatnak az emberek a saját tárcaszolgáltatójuk létrehozásához, mint ahogyan a buttercoin-projekt is törekszik egy nyílt forráskódú bitcoin-váltó platform létrehozására. Nem a kereskedelmi tárcaszolgáltatók vetélytársának szánom a Coinpunkot; ami azt illeti, meg is lennék lepve, ha ők is találnának bármi számukra használhatót a projektben. A Bitcoin ökoszisztémájában azonban mindenki segít mindenkinek, és ez egy nagyon jó dolog.

BM: Reményeid szerint hol tart majd a Coinpunk egy év múlva?

KD: Full-funkciós tárcaszolgáltatás lesz, és bízom benne, hogy egyre többen kezdik majd használni valós, hétköznapi problémák megoldására.

Sok érdekes felhasználási módra számítok, így például a Butterfly Labs által jelenleg is fejlesztett BitSafe-hez hasonló hardveres tárcákra. Nagyon kíváncsi leszek továbbá a Coinpunk-alapú regionális váltó- és tárcaszolgáltatásokra, melyek elősegíthetik a bitcoin elterjesztését a rossz pénzügyi helyzetű országokban. A bitcoin igazi mentőcsónaknak bizonyulhat az olyan magas inflációval küzdő országok lakosai számára, mint például Argentína és Venezuela, és bízom benne, hogy a Coinpunk e téren is segítséget nyújthat.

BM: Mitől lesz egy új tárca igazán különleges a többihez képest?

KD: Jelenleg a Coinpunk az egyetlen elérhető, teljes egészében nyílt forráskódú webes tárcaszolgáltatás. Egyelőre ez a legfőbb különlegessége, de bízom benne, hogy ahogy egyre újabb funkciókkal gazdagítjuk majd az idő előrehaladtával, úgy fog kitűnni már más adottságaival is.

BM: Mit javasolnál a tiédhez hasonló, nyílt forráskódú projekt beindítását tervező fejlesztőknek?

KD: Csak rajta! A Bitcoin közössége nagyon nyitott, barátságos és segítőkész. Készséges támogatásra számíthat bárki, aki hozzájárul az ökoszisztéma fejlesztéséhez és a jogaink védelméhez (lásd pl. Bitcoin Foundation), és megoldásra váró, érdekes problémákban sincs hiány. Itt nem csak egy ostoba, x-edik fotómegosztó alkalmazásról van szó: tudatában vagyunk, hogy a világ megváltoztatásán dolgozunk, és ez mindenkit nagyon lelkesít. Amellett pedig nagyon szórakoztató is.

BM: Ha én egy kereskedő volnék, aki a ti oldalatokon keresztül szeretni eladni, akkor azt hogyan tehetném meg?

KD: Talán a jövőben kínál majd alapvető BTC-BTC vásárlási szolgáltatásokat is a Coinpunk, és készülhet majd az ilyen jellegű fejlesztéseket elősegítő API is, de egyelőre sokkal inkább tudnám ajánlani a kifejezetten erre tervezett, specifikus szolgáltatókat, így például a BitPay-t. Ők már eddig is nagyon sokat dolgoztak azon, hogy a lehető legegyszerűbbé és legolcsóbbá (és persze legbiztonságosabbá) tegyék ezeket a folyamatokat (még a hitelkártyáknál is jobban) az emberek számára, és automatikusan át is tudják váltani a bitcoinos fizetéseket a kereskedők helyi pénznemére.

Forrás: Bitcoin Magazine

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.