Lefoglalták az MtGox pénzét a Dwollánál
2013-05-15Szerző: Jon Mullin
Lekapcsolta az amerikai Belbiztonsági Minisztérium (Department of Homeland Security) a legnagyobb Bitcoin-váltó, az MtGox egyik kulcsfontosságú mobilfizetési számláját a Dwollánál, leállítva így az azon keresztüli ki- és befizetéseket egyaránt.
E tényállást megerősítette maga a Dwolla is a sztorit elsőként leközlő New York Observernek. Mint mondták, a marylandi szövetségi bíróság adta ki az ehhez szükséges lefoglalási parancsot.
Szóvivőjük elmondása szerint így nem volt más választásuk, mint hogy deaktiválják a Mutum Sigillum (úgy is, mint MtGox) számláját, az azon tárolt pénzösszeget pedig a lefoglalási parancs rendelkezésének megfelelően átutaltassák az illetékes hatósághoz a holding partnerükkel.
Mindeddig még csak az nem derült ki, hogy ez az egész pontosan miért is történt – és a Dwolla is csak a bírói végzést ill. a lefoglalás tényét erősítette meg, de ezen túlmenően egyéb részletekről nem nyilatkozott. Még eddig az MtGox sem válaszolt a kérdéseinkre. A Bitcoin StackExchange egyik felhasználója azonban kapott egy választ az MtGox-tól és közzé is tette azt: “Köszönjük levelét. Látjuk, hogy a Dwollás tranzakciók pillanatnyilag nem kerülnek feldolgozásra. Fel fogjuk venni a kapcsolatot a Dwollával és közzé fogunk tenni egy nyilatkozatot az esettel kapcsolatban. Addig is köszönjük türelmét.”
Nem nyilatkozott az esetről a Belbiztonsági Hivatal szóvivője sem, a nyomozati eljárás érdekeire hivatkozva.
Ezidáig a Dwolla – és az ahhoz hasonló szolgáltatók – jelentette a bitcoin-vásárlás legegyszerűbb módját az amerikaiak számára – annál is inkább, hogy a PayPal nem támogatja a pénzváltás-jellegű tranzakciókat. Az MtGox kezeli az összes bitcoin-adásvétel mintegy 63%-át.
Forrás: Ars Technica
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.