Fizetés, üzlet, pénz és Bitcoin

2011-12-28

Jó ideje önálló üzletággá vált már a fizetés puszta folyamata is; fizetéskezelők sora verseng a felhasználók kegyeiért a PayPaltől a Giropay-en át a ClickandBuy-ig – és persze továbbra is jelen vannak az olyan hagyományos eljárások is, mint például az utánvét és az átutalás. Az egyre nagyobb népszerűségnek és elfogadottságnak örvendő bitcoin azonban teljesen más, mint ezek. Nem egyszerűen egy fizetéskezelő vállalat (még csak nem is vállalat egyáltalán), hanem egy önálló digitális fizetőeszköz, amely nem csak hogy minden további nélkül lépést tart a fizetéskezelőkkel, de egyben számos nyilvánvaló előnnyel is rendelkezik azokkal szemben.

A fizetéskezelők alapelvei eléggé hasonlóak egymáshoz: minden esetben az eladó és a vásárló között helyezkednek el, magukra vállalva a fizetés folyamatának lebonyolítását. A vásárlók szemszögéből ez két dolgot jelent: egyfelől általában a folyamat felgyorsulását, másfelől pedig a költségek akár kifejezetten jelentős megemelkedését. A bitcoin egyik előnye már rögtön itt is megmutatkozik, mivel a rendszer abszolút minimális költségekkel bonyolítja le az átutalásokat.

Aki pedig ezen a ponton egy hangsúlyos “ámde”-t vár, az még nem ismeri eléggé a Bitcoint. A rendszer ugyanis az átutalások lebonyolításának sebessége tekintetében is a fizetéslebonyolítás terén egyáltalán lehetséges leggyorsabbak közé sorolható. A rendszer akár percek vagy másodpercek alatt is le tudja bonyolítani a tranzakciókat; a pontos sebesség nagyban függ a konkrét felhasználás módjától is (opcionális – teljesen önkéntes alapú – plusz tranzakciós díj fizetésével jelentősen felgyorsítható). És még ez utóbbi opcióval együtt is könnyedén alá tud kínálni a Bitcoin bármely hagyományos fizetéskezelőnek – sebesség és ár tekintetében is.

Mindebből következik értelemszerűen az is, hogy a Bitcoinnak nincs semmiféle központi irányító szerve – a rendszer hátterében csak egy teljesen nyitott közösség áll, amelyhez a világ minden tájáról szabadon csatlakozhat bárki. Ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy míg a PayPalhez hasonló központosított szolgáltatók tetszés szerint bármikor kizárhatnak bárkit a rendszerükből (például politikai nyomásra vagy a szolgáltató valamilyen saját szeszélye miatt), addig a Bitcoinnál az ilyesmi teljességgel elképzelhetetlen.

Mi több, a Bitcoin biztonságosabb is a fizetéskezelőknél, mivel a bitcoinok garantáltan hamisíthatatlanok, köszönhetően a rendszer által alkalmazott fejlett kódolási eljárásoknak – amelyekkel még a kereskedelmi bankok rendszerei sem tudnak lépést tartani. Arról pedig a világszerte elosztott közösségi hálózat által folyamatosan biztosított tranzakcióellenőrzés gondoskodik, hogy soha ne költhesse el senki ugyanazt a bitcoint többször, többfelé is.

Forrás: Bitcoin.de

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.