Satoshi nyomában

2011-10-04

Szerző: Jacob Goldstein

Satoshi Nakamoto megalkotta a Bitcoint, ami rendesen fel is futott, vagy legalábbis jó úton halad a felfutás felé, viszont Satoshi kiléte továbbra is rejtély.

A New Yorker egyik riporterének, Joshua Davis-nek pedig annyira piszkálta a csőrét ez a rejtély, hogy felgyűrte az ingujját, és nekilátott, hogy eloszlassa a homályt. Eredményeit ebben a cikkben foglalta össze (a teljes cikk csak előfizetők számára elérhető).

Röviden, a következő a helyzet: feltételezte, hogy bárki (vagy bárkik) is Satoshi Nakamoto, nyilván vérprofi a kriptográfiában és kellően tapasztalat programozó is egyben – és hogy ennek megfelelően jó eséllyel részt vesz majd a világ legjelentősebb kriptográfiai konferenciáján, a Crypto2011-en. További támpontot jelentett az is, hogy Satoshi jellemzően angol angol írásmódot használ, nem pedig amerikait – így tehát leszűkítette a kört a Crypto2011 brit résztvevőire, és talált is egy igen esélyesnek tetsző jelöltet, név szerint bizonyos Michael Clear-t.

Miután elolvastam ezt a cikket ma reggel, felhívtam Gavin Andersent, a Bitcoin egyik vezető fejlesztőjét, akivel már korábban is alkalmam nyílt alaposabban elbeszélgetni. Egyenesen megkérdeztem tőle, hogy Michael Clear azonos-e Satoshival, de erre csak annyit tudott mondani, hogy ugyan fogalma sincs róla, de nem tartja elképzelhetetlennek.

Cleart a dublini Trinity College legkiválóbb számítástechnikai hallgatójának jelölték 2008-ban. Fejlesztette az Allied Irish Banks pénzkereskedelmi szoftverét 2009-ben. Ugyanebben az évben írt egy tanulmányt is a P2P-technológiáról (a Bitcoin is egy P2P-rendszer). Ennyi pedig elég is volt ahhoz, hogy Davis, a New Yorker-cikk szerzője megeresszen egy emailt Clearnek – aki pedig válaszolt is, de első körben csak afelől érdeklődött, hogy Davis egyáltalán hogy talált rá. A mailváltásból végül élő beszélgetés lett, majd Davis rátért a lényegre:

Végül azt kérdeztem, “Te vagy Satoshi?”
Mire elnevette magát, de egy ideig nem szólt semmit; kínos csend állt be.

Majd visszaterelte a szót arra, amiről a kérdés előtt is beszélgettek Davis-szel. Zárásként újfent megerősítette, hogy nem ő Satoshi – viszont mégis úgy fogalmazott, hogy legalább résnyire nyitva hagyja az ajtót, mondván: “Nem én vagyok Satoshi – de még ha én is lennék, akkor sem vallanám be.”

További érdekes részlet, hogy Clear meglátása serint a Bitcoin kódja jó ugyan, de így is vannak bizonyos gyengeségei, így például az, hogy a tárcakódolás nem volt már a kezdet kezdetétől a rendszer szerves része. (Amint Gavintől megtudtam, ezt a funkciót csak nemrégiben építették be a kliens legújabb változatába.)

Forrás: PLANET money

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.