Három fontos Bitcoin-projekt

2011-09-17

Szerző: GoWest

Amellett, hogy kereskedem a bitcoinnal, rövid- és hosszútávú befektetésekhez is felhasználom (kb. 1:3 arányban), így szeretek mindig képben lenni a rendszer legfrissebb újdonságaival és fejlesztéseivel, amelyek által még felhasználóbarátabbá válhat és még közelebb kerülhet a széles nyilvánossághoz. A következőkben a három talán legérdkesebb, projektet mutatom be:

1.) Pénztárgépek

Nem is olyan rég még a technikailag felkészült és a Bitcoin rejtelmeiben járatos üzlettulajdonosnak is igen nehéz volt a dolga, ha egy fizikai üzlethelyiségben akart bitcoint elfogadni fizetségképp. Meg lehetett oldani ugyan, de eléggé komplikált volt a dolog, és valóban elszánt Bitcoin-rajongónak kellett lennie a tényleges használatához. Ezen a helyzeten egyebek mellett az MtGox váltó-integrált pénztárgépe segít, ami egy könnyen kezelhető okostelefonos rendszer segítségével nagyban leegyszerűsíti a BTC-ben való fizetést. Az üzlettulajdonos pedig akár azonnal el is adhatja a frissen szerzett bitcoinjait az MtGoxon, minimalizáva így az esetleges árfolyamingadozásból fakadó veszteségeket.

Van azonban nyílt forráskódú megoldás is, amit pedig az Instawalletnek köszönhetünk. És ha már így szóba hoztuk őket…

2.) Zöld címek

Bár az Instawallet maga nem egy váltó, mégis egy olyan szolgáltatást vezetett be nemrég, ami végre-valahára leszámol az egyes tranzakciók megerősítését megelőző kellemetlen és idegőrlő várakozással. A zöld címek igen elegáns megoldást jelentenek erre a problémára. Míg ugyanis a hagyományos tranzakciók esetében a felhasználók a blokklánc bővülésére várnak, hogy megbizonyosodjanak a tranzakciók érvényessége felől, addig a “zöld cím” nem más, mint egy ismert, érvényes és megbízható tárca. A kereskedőknek így többé nem kell megerősítésekre várniuk, hanem elég csak azt ellenőrizniük, hogy valóban zöld címről érkezik-e a címükre utalt összeg, és ha igen, akkor azonnal elfogadhatják a fizetést anélkül, hogy a megerősítésekre várnának. A rendszer kezelhetőségén ugyan még van mit csiszolni, de ezen természetesen jelenleg is dolgoznak.

3.) Bitcoin-automaták

A kaliforniai Irvine-ból származó Todd Bethell bemutatta az első bitcoin-automatát. Vállalatával nem kevesebbet vállaltak magukra, mint hogy az elkövetkező két év során mintegy kétszáz automatát telepítenek mindenfelé, szerte a világban. E technika jelentősége értelemszerűen abban áll, hogy nagyban leegyszerűsíti és felgyorsítja a bitcoin-vásárlás folyamatát – amire pedig igen nagy szükség is van, mivel egyes országokban ez még mindig elég nehézkes feladatnak számít. A bitcoin-automatákkal azonban a hétköznapi ember számára is könnyedén hozzáférhetővé válhat, nagyban elősegítve így a Bitcoin széleskörű elterjedését.

Friss infó: Todd Bethell a jelek szerint megvált a vállalatától (vagy az tőle), immár függetlenként tevékenykedik. A kétszáz automata terve így egyelőre valószínűleg kútba esett, viszont Berthell továbbra sem fordult el az automatáktól, még mindig dolgozik a kitelepítésükön, csak így nyilván lassabban és kevesebbet tud majd kihelyeztetni.

___

Mint mindig, úgy továbbra is a bitcoin-használat minél egyszerűbbé és költséghatékonyabbá tétele a kulcs, ezen áll vagy bukik a Bitcoin sikere – ehhez pedig nagyban hozzájárulhatnak a fent vázolt (és más hasonló) projektek.

Forrás: Bitcoin Trader

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.