Biztosítás a Coinbase által őrzött érmékre

2014-09-10

Coinbase

A San Franciscó-i székhelyű Coinbase legutóbbi hivatalos blogbejegyzésében arról értesíti ügyfeleit, hogy biztosítást kötött az általa őrzött bitcoin érmékre.

A bejegyzésből megtudhatjuk, hogy a biztosítás nemcsak hackertámadásokra, de az akaratlanul elkallódott, illetve a munkavállalók által ellopott, vagy elvesztett érmékre is vonatkozik. Az érmebiztosítás igazából nem újkeletű dolog, a Coinbase lassan már egy éve, 2013 novembere óta rendelkezik vele. Hogy mindezt csak most tették közhírré, avval magyarázzák, hogy a szektorban csak az utóbbi időben növekedett meg az ilyen típusú szolgáltatások iránti igény.

A Coinbase biztosító partnere a világ vezető kockázatkezelési és biztosítási tanácsadó cége, az Aon. A tájékoztatás szerint a biztosított összeg meghaladja a Coinbase által online módban tárolt összes bitcoin érme átlagértékét, ugyanakkor a biztosítás nem vonatkozik a felhasználók figyelmetlenségéből adódó esetleges veszteségekre.

A biztosítás semmilyen plusz költséggel nem jár a cég ügyfelei számára, a szerződéssel kapcsolatos további információk a cég honlapján érhetőek el.