A jövőre legjobban várt Bitcoinos projektek

2011-12-30

Szerző: GoWest

Nem tudom, Satoshi Nakamoto sejtette-e, hogy mennyi különös és érdekes projektet fial majd az alkotása. Még most is csak találgathatunk arra vonatkozólag, hogy hány olyan, a Bitcoin lehetőségeit kiaknázó projektet fejlesztenek jelen pillanatban is programozók, befektetők, pénzügyisek, marketingesek és még ki tudja, ki mindenkik százai-ezrei fű alatt, amiről eddig még egy szót sem hallottunk.

Sajnos jómagam sem vagyok beavatva a legtöbb Bitcoinos projekt hátterében meghúzódó kulisszatitkokba; szerencsére azonban van éppen elég sok olyan fejlesztő is, aki boldogan megosztja munkásságának részleteit a közösséggel – vagy legalábbis eleget abból ahhoz, hogy kellőképpen izgatottá tegyen minket a Bitcoin jövő évi kilátásait illetően. És ezzel be is fejezem a felvezető szócséplést – következzen tehát a 2012-es év 10 legjobban várt Bitcoinos projektje:

10.) BitSynCom és MeshNet

Bár ők megőriztek némi homályt az elképzeléseik körül, a BitSynCom annyit már bejelentett nemrégiben, hogy egy óriási projekttel tervezik támogatni a leginkább csak “az emberek internetje”-ként jellemezhető új hálózat megteremtésére irányuló, egyre szélesebb körben zajló erőfeszítéseket. Ez a hálózat lenne a MeshNet, az internet egy P2P-változata, amelynek a teljes infrastruktúráját is a felhasználói birtokolják és működtetik.

A BitSynCom célja a MeshNet és a Bitcoin ötvözése, hogy az utóbbival jutalmazhassa meg mindazokat, akik hozzájárulnak az előbbi üzemeltetéséhez és sávszélességet biztosítanak hozzá, valamint hogy valamennyi kis díjat számítson fel azoknak, akik maguk nem támogatják a hálózatot, csak használják azt. És bár ez a projekt kellőképpen ambíciózus ahhoz, hogy a megvalósítása jó eséllyel – és bőven – túlnyúljon a 2012-es éven, azért valószínűleg így is hallhatunk majd még felőle jövőre is többször, főleg akkor, ha valóban elfogadásra kerül az USA-ban a SOPA-törvény a jelenlegi formájában. További részleteket Yifu Guo-tól, a BitSynCom illetékesétől hallhatsz.

9.) A bitcoin-kötvény

Idén október 25-én tett először említést a bitcoin-kötvények fogalmáról “JackH”. Az alapötlet lényege abban áll, hogy befektetők egy nyilvánosan kereskedett entitást használhassanak eszközként bitcoinba való befektetésre anélkül, hogy ehhez akár csak egyetlen bitcoint is kellene vásárolniuk. A bitcoinvásárlást ennek a “vállalatnak” egy illetékes ügynöke intézné; ez az elképzelés eléggé ismerős lehet mindenkinek, aki foglalkozott már tőzsdén kereskedett arany- és ezüstalapokkal.

A projekt legfőbb mozgatórugója a bankok és a bitcoin-váltók közti jelenlegi, igencsak törékeny viszony javítása – tekintettel arra, hogy több alkalommal, több bank is felfüggesztette már az MtGoxszal, a TradeHillel és az Intersangóval való együttműködését az elmúlt hónapok során (bár a közvetlen közelmúltban viszonylagos csend volt ilyen téren).

Jelenleg a projekt legnagyobb megoldandó kihívását a leendő vállalat jogi kereteinek kidolgozásának költségei jelentik, mivel ezek a becslések szerint a 200.000 angol fontot is meghaladhatják. Hoppá! És bár úgy tűnik, hogy H. uraságnak sikerült érdeklődő befektetőket találnia, azoknak a zsebei mégsem elég mélyek egy ekkora kiadás fedezéséhez, így H. jelenleg olcsóbb ügyvédek után kutat.

8.) Bitcoinos böngésző-bővítmények

Bár több ilyen fejlesztés is kezdetét vette már a múltban, egyik sem bizonyult igazán hatékonynak, és nem is terjedt el túlságosan a Bitcoin-felhasználók körében – a júniusi lufi-kipukkanás pedig végképp elkaszált minden ezirányú próbálkozást. A jelek szerint jelenleg sem foglalkozik senki ilyesmivel a közösségben, azonban ez a helyzet még változhat – remélhetőleg – 2012-ben, annál is inkább, hogy folyamatban van az URI-terv megvalósítása és a hivatalos kliens egy karcsúsított változatának elkészítése is; ezek után pedig már nem nagyon marad más logikusabb lépés egy böngésző-bővítmény kifejlesztésénél. Reméljük, erre sem kell túl sokáig várnunk.

7.) Bitcoin-opciók és határidős ügyletek a nagy váltókon

Kétség sem férhet hozzá, hogy Bitcoin-történeti szempontból a 2011-es év egyik legmeghatározóbb eseménye a Bitcoinica felbukkanása és elsöprő sikere. Az általuk kínált fejlett kereskedelmi eszközök szinte egyik napról a másikra változtatták át a bitcoin-piacokat komolytalan szórakozásból profi üzleti helyszínekké. 2012-ben azonban még tovább fokozódik majd a helyzet: az MtGox és a TradeHill is utalt már rá, hogy maguk is terveznek bevezetni határidős ügyleteket és opciós piacot. Az MtGox akár már a jövő hónapban is előállhat ezekkel a fontos fejlesztésekkel – vagy legalábbis, nos… valamivel biztosan elő fognak állni.

6.) ICBIT Stock Exchange

A jelenleg alfateszt-fázisban tartó váltó igencsak megizzaszthatja majd az MtGox-ot, a TradeHillt és a Bitcoinicát is, amint elkészül; az előbb is említett opciók és határidős ügyletek mellett ugyanis ígérnek még hagyományos részvényvásárlási lehetőséget is bitcoin ellenében… és persze mindezt akár letétben is.

A derivatívákhoz való hozzáférés lehetősége egyfelől sokat segíthet a jelenleg is tapasztalható árfolyamingadozások kiküszöbölésében, másfelől pedig a kereskedőknek és a bányászoknak is módot adhat a jelenlegi vagy jövőbeli készleteik megdolgoztatására. Kulcsfontosságú tényezők ezek egy tiszteletreméltó pénzpiac kialakításához, és ennek megfelelően kétségkívül nagy érdeklődésre tarthatnak majd számot a Bitcoin jelenlegi közösségén kívülről is.

5.) Electrum Overlay Network

Bár az még mindig kérdéses, hogy pontosan milyen hivatalos névvel is különbözteti majd meg magát az Electrum klienstől (nekem személy szerint az Overbit tetszik a legjobban) az Electrum Overlay Network, a céljuk már így is kristálytiszta: egyfelől az ugyan már jelenleg is elérhető, de sok különböző helyen szétszórt szolgáltatásokat kívánják integrálni, másfelől pedig természetesen pár saját újdonsággal is terveznek szolgálni – és mindezt egyetlen letisztult, egyszerű, áttekinthető és könnyen kezelhető platformon. Ígérnek például olyasmiket, mint:

* BTC/hagyományos pénz-váltók kliensbe integrálása;
* Tárcatárolás merevlemez nélküli vagy rendkívül minimális erőforrásokból gazdálkodó kliensek számára;
* Szerveroldali zálogszolgáltatás (bitcoin-küldés email-címekre);
* Integrált bitcoin-mosoda;
* Árfolyam-számítás (hogy a kliensekben megjelenhessen a BTC-k hagyományos pénzben mért értéke is);
* Firstbits-támogatás
* Bányászat-támogatás kliensekhez;
* Különböző átviteli protokollok (különös tekintettel a weboldalak egyszerű, PHP-s Bitcoin-integrálását biztosító HTTP Push-ra).

Ez a funkciógazdag szoftver kétségkívül nagy népszerűségre számíthat majd és a kliensverseny élmezőnyébe repítheti az Electrumot – bár persze soha nem tudhatjuk, hogy mások mi mindent tartogatnak még a számunkra. És ha már témánál vagyunk…

4.) Bitcoin-kliens-fejlesztések

Bár a 0.6-os verzióval ez még nem várható, Gavin Andersen mégis több alkalommal utalt már arra, hogy egyre sürgetőbb feladatként kezelik a hivatalos kliens karcsúsított változatának elkészítését – elsősorban természetesen a Bitcoint először kipróbáló új felhasználókra való tekintettel, hogy ne kelljen végigszenvedniük a teljes blokklánc letöltését ahhoz, hogy elkezdhessék használni a rendszert -, így a jövő év folyamán nagy valószínűséggel számíthatunk ennek a megérkezésére is. Ideje is lesz, mivel a blokklánc már most 1,2 GB-nál jár, és bele se merek gondolni, hogy mekkora lesz a jövő év végére. Ami azt illeti, a legtöbben közülünk csak örülnének neki, ha soha többet nem is kellene foglalkozniuk vele, ha egyszer ott van a mi kedves bányászközösségünk, amely folyamatosan kezeli azt. Kérünk titeket, Gavin, hogy mihamarabb szabadítsatok meg minket a blokklánctól!

Szintén sürgető feladat ezzel együtt a Bitcoin URI-terv megvalósítása is. Jelenleg ugyanis a legtöbb bitcoin-tranzakció úgy néz ki, hogy az ember hosszú és ronda szám- és betűsorokat (értsd: nyilvános kulcsokat) másolgat ki és illesztget be, majd ellenőriz apróra és karakterenként kézileg is, hogy minden rendben van-e velük, mielőtt elindítaná a tranzakciót. Az URI-tervvel azonban elég lesz egyetlen kattintás egyetlen linkre a böngészőben ahhoz, hogy máris beinduljon a kliens és nyomban elő is készítsen nekünk mindent a tranzakcióhoz, ide értve a cím automatikus és hibátlan átvételét is a böngészőből. Erre is igencsak nagy szükség van már, és élénken reméljük, hogy jövőre végre ez is megvalósul majd.

3.) Új tranzakciótípusok

Ugyan érintettem már ezt a témát a Bitcoin 0.6-tal kapcsolatos posztomban is, de elég fontos ahhoz, hogy itt is megismételjem. A kliens soron következő verziója – bár persze kétségkívül számíthatunk majd még többre is belőle a jövő év folyamán – már új típusú tranzakciókat is támogat majd. A dolgok velejét tekintve lehetőség lesz többaláírásos, zálog-típusú, harmadik feleket is magukban foglaló tranzakciók létrehozására (egyebek mellett).

A többaláírásos tranzakciók emellett még biztonságosabbá teszik a Bitcoin rendszerét, mivel így akár két titkos kulcs használatát is megkövetelheti az ember tranzakciók indításához, és ezt a két kulcsot természetesen minden további nélkül tarthatjuk két teljesen különböző készüléken is. Ez tehát tovább rontja majd a hackerek és a tárcatolvajok esélyeit, a hitelkártya-használat pedig egyenesen felelőtlenségnek tűnik majd mellette. Ezért is kerülhettek az új tranzakciótípusok jelen listánk harmadik helyére.

2.) Open Transactions (OT)

Fellow Traveler alkotása, a jelenleg privát alfateszt-fázisban tartó OT rendkívül fontos szerepet fog betölteni az elkövetkező év folyamán. A Bitcoinhoz fűződő kapcsolata ugyan csak egy része az egésznek, de ettől függetlenül nagyon is fontos. A Bitcoin lesz az a kenőolaj, ami pénzügyi eszközök és szerződések olyan széles skálájának összeállítását és megkötését teszi majd lehetővé az OT gépezete számára, hogy a világ ügyvédei sírva könyörögnek majd az idő előtti nyugalmazásukért, mielőtt teljesen feleslegessé tenné őket ez a rendszer.

Az OT ugyanis valóban és igazán névtelen, a blokklánctól független, azonnali tranzakciókat tesz majd lehetővé, elrendezve így a Bitcoinnal kapcsolatos kritikák legfajsúlyosabbjainak egy jelentős hányadát. Ehhez pedig már várhatóan majdhogynem elkerülhetetlen követelmény és alapfeltétel lesz a TOR-ral való integrálás. A rendszer legnépszerűbb alkalmazásai jó eséllyel az okos szerződések lesznek, valamint a többeszközös kereskedelem, de az OT lehetőségeinek végső soron csak a képzelet szabhat határt.

1.) Max Keiser és a LoveBitcoins.org-kampány

Az Európai Bitcoin-konferencián bejelentett kampány keretében Max Keiser a lovebitcoins.orggal karöltve nem kisebb célt tűzött ki maguk elé, mint a Bitcoin táborának 1.000.000 új felhasználóval való gyarapítását a 2012-es év folyamán.

Rádiós és webes jelenléte mellett Max a Russia Today Kaiser Reportjában is szerepel, és a Bitcoin ügyével szimpatizáló, tekintélyes közönséget mondhat a magáénak.

Szintén fontos e téren továbbá a Bitcoin-közösség egyre jobban fejlődő, strukturált marketingszervezete is, amely kiemelt szerepet játszik majd a technológia népszerűsítésében a jövő év folyamán.

A 2011-es év a gyermekbetegségek éve volt a Bitcoin számára. Egyaránt kapott hideget-meleget a médiától, átvészelt egy óriási lufit, ami a csúcspontján több, mint 200 millió dolláros piaci tőkésítettséget hozott neki. Hackerek és más gazemberek támadták a váltókat és a felhasználókat, de a pénz és a közösség bizonyította a rugalmasságát és ellenállóképességét.

A Bitcoinnak most több esélye van rá, mint valaha, hogy bizonyíthassa a jelentőségét és hasznosságát a világnak. Ezek a fantasztikus projektek is még csak sejtetik, hogy mi mindenre is számíthatunk 2012-ben, amelyet, annak végéről visszatekintve, kétségkívül a Bitcoin felnőtté válásának éveként jellemezhetünk majd.

Forrás: Bitcoin Trader

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.