A BitPay bejelentette: tervezi, hogy a jövőben Bit-ben jelöli a BTC árakat

2014-05-06

bitcoinmoneycloud1-300x185

Egy a közelmúltban, a Bitcoin közösségben lábra kelt érvelés hatására a georgia-i székhelyű, és a fizetések feldolgozásával foglalkozó cég, a BitPay úgy döntött, tervbe veszi, hogy a jövőben „Bit”-ekben fogja feltüntetni a kriptopénz árát a weblapján.

A mértékegység körül kialakult vita nagy visszhangot keltett a reddit-en is, ahol számos, az új mértékegységet támogató hozzászóló úgy nyilatkozott, hogy a Bitcoin jelenlegi megjelölései – mBTC, μBTC és cBTC – túlságosan is bonyolultak a legtöbb felhasználó számára.

A Bitcoin fejlesztő Jeff Garzik, aki egyébként a fent említett poszt szerzője is, arra engedett következtetni egy hozzászólásában, hogy a BitPay fontolóra veszi a változtatás lehetőségét, hogy egy „emberibb megjelenést” biztosítson a kriptopénznek, amit egyébként az ipar is megfontolandónak tart.

Garzik megemlített egy konkrét dilemmát is, amit az átalakított megjelenéssel meg lehetne oldani:

„Számos közkedvelt pénzügyi programnak problémát okoz, ha az árak két tizedes kiterjedésnél többet tartalmaznak. A mikro-bitcoin alapú jelölésre való átállás jelenleg és a jövőben is elősegítené a jobb kompatibilitást.”

A vállalat fejlesztője arra is kitért, hogy az egyéb alternatív címletek miért lennének kevésbé kedvezőek a tömeges Bitcoin felhasználás számára. Grazik úgy nyilatkozott a CoinDesk-nek, hogy amennyiben valóban pozitívak a felhasználói visszajelzések, akkor vállalata folytatni fogja tervét, azaz, hogy úgy mértékegységben jelenítse meg a kriptopénzt.

Érthetőbbé tenni az árakat

Garzik elmondta, hogy a BitPay javaslata, hogy hat tizedes jeggyel csússzon el az árak jelölése, úgy, hogy az ár elején lévő nullákat elhagyjuk, és legfeljebb 2 számjegy írható a tizedes vessző után.
Garzik a következőket írta:

„Az emberek inkább ahhoz vannak szokva, hogy az árak, azaz a megjelölt számok, maximum 2 tizedes jegyet tartalmaznak. Erre a hipotézisre épülnek a készpénznyilvántartások, a pénzügyi kimutatások, és a közvetlen egyén és egyén közötti utalások is.”

Szemléltetésként, Garzik felhozott egy példát, nevezetesen hogy a felhasználóknak érthetőbb lenne 9123 bit fizetése, mintsem a 0.009123 BTC utalása.

Alternatív lehetőségek

Garzik arra is kitért, vállalata miért nem akarja a milli-bitcoins (mBTC) megjelölést alkalmazni. Érvelésének lényege, hogy ez a megoldás kevésbé kedvező hosszú távon, hiszen egyre inkább a mikro-utalások kerülnek előtérbe.
Végül hozzátette:

„Jobb minél előbb elvégezni egy esetleges változtatást, azaz most, amikor még gyerekcipőben jár a Bitcoin.”

Szerző: Pete Rizzo
Forrás: CoinDesk