Ez lenne a Bitcoin jövője?
2013-07-13Szerző: Tim Sprinkle
Ötletekből sosincs hiány, ha a Bitcoin – ez a gyorsan terjedő digitális pénz – kerül szóba; jó, rossz és valóságtól teljesen elrugaszkodott elképzelések is akadnak bőséggel – amint azt megtapasztalhatta a Microsoft elegáns new yorki irodáiba sereglő, összesen 300-nál is több bitcoinos befektető és vállalkozó csütörtök este. Ezt az összejövetelt ugyanis teljes egészében a bitcoinos üzleti terveknek és a jövő tervezésének szentelték.
John Frankel, az ff Venture Capital képviselője, a bemutatott üzleti koncepciók egyik bírája így fogalmazott: “Lenyűgöző ez a Bitcoin – olyan, mintha aranyba fektetne az ember, csak épp az arany nélkül.” Amely analógia már csak azért is igen találó, mert ez a nyílt forráskódú, politikamentes digitális pénz annyi üzleti koncepciót ihletett már, és annyian igyekeznek kivenni belőle a részüket, hogy az már valóban nevezhető egyfajta új aranyláznak. Fizikai bitcoin-automatáktól kereskedelmi platformokon át a legkülönfélébb fizetőrendszerekig sok minden megvalósult már eddig itt a Bitcoin égisze alatt.
A helyi kapcsolatépítő csoport, a Bitcoin NYC mindössze négy hónap alatt 400-nál is több tagot toborzott annak ellenére is, hogy a bitcoin piaca még mindig alapvetően szabályozatlan és ingatag, valamint hogy maga a rendszer is még mindig csak kísérleti stádiumában jár. (Csak egy példa: nemrégiben a világ legnagyobb bitcoin-váltója, a tokiói székhelyű MtGox két teljes hétre felfüggesztette az USD-felvételt az óriási keresletre hivatkozva – és mindvégig kitartóan tagadva minden olyan híresztelést, miszerint egyszerűen elfogyott volna a pénzük.
Érdekes és izgalmas
Matthew Witheiler a Flybridge Capital Partners-től azt mondta, “páratlanul érdekes és izgalmas mindaz, ami jelenleg a Bitcoin körül zajlik. Ezt, ha úgy tetszik, valóban lehet akár forradalomnak is nevezni. Nagyon sok lehetőséget rejt, kétségkívül sok mindent meg fog változtatni, és nagyon sok hagyományos pénzügyi szolgáltató vállalatra fog nagyon komoly csapásokat mérni.”
Az egyik előadó például a frissen indult artaBit vállalat képviseletében mutatta be saját koncepciójukat – amellyel, ha kellően felfutnak, úgy a Western Uniont szorongathatják majd meg igen komolyan. Ők ugyanis bitcoinos közvetítéssel intéznének nemzetközi utalásokat – ezen belül is a Délkelet-Ázsiába irányuló, 1.000$-nál alacsonyabb összegű tranzakciókra összpontosítva. A kiindulóponton átveszik az utaló pénzét a saját pénznemében, azt átváltják bitcoinra és úgy bonyolítják le az utalást, majd a célnál visszaváltják a bitcoint a kívánt helyi pénznemre és úgy adják át a címzettnek. Ayoub Naciri, a vállalat társalapítója szerint így egészen 3%-ig leszoríthatják az ilyen utalások tranzakciós díját – egy teljes nagyságrenddel a Western Union jelenlegi, fix díjas szolgáltatásai alá, amelyeknél a tranzakciós díj mértéke akár a 30%-ot is elérheti.
Mint mondta, az ügyfeleiknek így még csak nem is kell tudniuk a bitcoinról egyáltalán: sem annak, aki küldené a pénzt, sem pedig annak, aki fogadná. Mivel pedig így nem is kell senkit bevezetni a Bitcoin rejtelmeibe, ezért így egy elég jelentős akadály hárulhat el a rendszer felhasználásának útjából.
Bitcoin bitcoin nélkül? Az igen.
Mit gondoltok? Forradalmasíthatja-e a Bitcoin a pénzügyi szolgáltatások szektorát, vagy egyszerűen túl kockázatos ahhoz, hogy valóban mainstreammé válhasson?
Forrás: YAHOO! Finance
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.