Szerző: Michael Suede

Ludwig von Mises

Az alábbiakban idézem George Selgin professzornak “A bitcoin és Mises regressziós elmélete” c. cikkemre adott válaszát. Selgin professzor az egyik kedvenc közgazdászom, nagyra értékelem a a magán-pénzkészlet témájával kapcsolatos munkásságát (amiről az egyik előadása itt tekinthető meg; csak ajánlani tudom mindenkinek, teli van hasznos információkkal).

Tehát, Selgin professzor úr a következőket írta:

“Kedves Michael,

Mivel épp egy tengerentúli útra készülök, nincs túl sok időm elgondolkodni a Bitcoinnal és a regressziós elmélettel kapcsolatos megjegyzéseiden, azonban azt hiszem, jobb, ha tudod, hogy pontatlanul hivatkozol az utóbbira. Azt írod: “…ahogy Menger is felvázolta a pénz eredetét. A pénz vásárlóerejét egészen addig követhetjük vissza a történelemben, amíg el nem jutunk ahhoz a ponthoz, ahol az emberek először léptek túl a közvetlen cserekereskedelmen. Ezen a ponton ugyanis a pénzáru vásárlóereje pontosan ugyanúgy magyarázható, ahogyan bármely más áru csereértéke is. Az aranyat az emberek önmagában is értékelték már azelőtt, hogy pénzzé vált volna, ezért az arany jelenlegi piaci értékét csak egy olyan elmélettel magyarázhatjuk kielégítően, amely figyelembe veszi annak ezt a fejlődéstörténetét, vissza egészen addig a pontig, amikor az még nem volt csereeszköz.”

Először is, ezt úgy tálalod, mintha Mises írta volna, és nem is nevezel meg hozzá másik forrást. Meglehetősen biztos vagyok benne azonban, hogy Mises soha nem írt semmi ilyesmit – nem csak azért, mert egészen más a nyelvezete, hanem azért is, mert az idézett bekezdés teljesen a feje tetejére állítja a regressziós elméletet. Az elmélet nem “az arany jelenlegi piaci értékét” akarja megmagyarázni, hanem a papírpénz értékét!

Úgy tűnik továbbá, hogy az érvelésedben nem foglalkozol az új papírpénzek kibocsátóinak igazi, nagy kihívásával, jelesül azzal, hogy mivel az ilyen új pénzek szükségszerűen híján vannak a nem-monetáris értéknek, ezért nem is állapíthatják meg egykönnyen a vásárlóértékét azok, akik elsőként vállalkoznak az elfogadására konkrét árukért és szolgáltatásokért cserébe. Úgy tűnik, hogy Patinkinhez hasonlóan te is egyszerűen adottnak veszed az elméletedben azt, hogy egyes kereskedők feltételezik, hogy kisebb-nagyobb mértékben mások is elfogadják majd csereeszközként a bitcoint, ezért elképzelhetnek egy körülbelüli csereeszköz-kereslet-kínálat viszonyt és kiindulhatnak abból. Ezen a ponton azonban adja magát a kérdés, hogy min alapszik ez a feltevés? Kell legyen valamilyen alapja, különben a kereskedők ennyi erővel tényleg bármit kikiálthatnának csereeszköznek használt gyufáktól cigarettacsikkeken át kavicsokig azon az alapon, hogy valaki mások akár azokat is elfogadhatják csereeszközként.

Kirzner írt egy kiváló, kiadatlan értekezést Keynes Patinkin-féle kritikájáról, amire (azt hiszem) hivatkozom az 1994-es írásomban is. Ha Pete nem tud keríteni neked egy példányt, szívesen előkeresem én a sajátomat – ez esetben azonban kérlek, légy türelemmel, mivel holnap egy hétre elhagyom az országot.

Üdvözlettel,

George Selgin”

Én pedig a következőképpen cáfolom:

Tisztelt professzor úr,

Mises regressziós elméletének általam idézett összefoglaló parafrázisa Bob Murphy-től származik, ebből a Mises Daily cikkből. De azt hiszem, valóban lenne helye Mises saját megjegyzéseinek is az elméletéről mindazoknak, akik még nem ismerik azt. A teljes elmélet az Emberi cselekvés 17. fejezetének 4. szekciójában olvasható.

Ön azt írja, hogy “Az elmélet nem “az arany jelenlegi piaci értékét” akarja megmagyarázni, hanem a papírpénz értékét!” Nem látom azonban, hogy Mises bárhol is szigorúan és kifejezetten csak a papírpénz eredetére korlátozná az elméletét. Teljesen egyértelmű, hogy magának a pénznek, mint általános tényezőnek a kialakulásáról ír:

“Amint egy gazdasági árut már nem csak fogyasztás vagy termelés, hanem csereeszközként való felhalmozás és későbbi, más árukra való elcserélés szándékának céljával is keresnek, úgy azáltal a kérdéses áru iránti kereslet is nagyban megnő. Ezzel egy új felhasználási módja jön létre a szóban forgó árunak, ami plusz keresletet támaszt iránta – a plusz kereslet pedig, ahogy minden más áru esetében, úgy ezúttal is a kérdéses áru csereértékének növekedését vonja maga után, vagyis ennek nyomán már több más árut kínálnak majd fel érte cserébe. Egy csereeszköz “árát” – vagyis az érte kapható más áruk és szolgáltatások mennyiségét – részben az azok által támasztott kereslet határozza meg, akik csereeszközként akarnak hozzájutni ahhoz. Ha az emberek felhagynak a kérdéses áru csereeszközként való használatával, úgy ez a plusz kereslet megszűnik, és ennek megfelelően esik vissza az “ár” is.

Egy adott csereeszköz iránti kereslet mértékét két részkereslet határozza meg: a fogyasztási és a termelési célzatú, valamint a csereeszköz-célzatú felhasználási szándékból fakadó kereslet. A modern fémpénzek esetében ipari és monetáris keresletről beszélhetünk. Egy adott csereeszköz csereértékét (vásárlóerejét) e két részkereslet összeadódó hatása határozza meg.

Mármost, a csereeszköz iránti keresletnek a csereeszköz-célzatú felhasználásból fakadó részének a mértéke a csereeszköz csereértékének függvénye. Ez a tény számos közgazdásznak okoz olyan komoly és megoldhatatlan fejtörést, hogy inkább nem is haladnak tovább ezen a vonalon, mert logikátlannak találják a pénz vásárlóerejének a pénz iránti kereslet, a pénz iránti keresletnek pedig a pénz vásárlóereje általi magyarázatát.

Ez a probléma azonban csak látszólagos. Az a vásárlóerő ugyanis, amivel a specifikus kereslet mértékére hivatkozunk, nem azonos a specifikus kereslet mértékét meghatározó vásárlóerővel. A közvetlen közeljövőbeli vásárlóerő meghatározásának elképzelése az, ami itt gondot okoz – mindig az éppen soron következő pillanaté. Ezt a problémát pedig a közvetlen közelmúlt vásárlóerejére hivatkozva oldjuk meg – az éppen elmúlt pillanatéval. Ez két különböző érték. Ezért tehát helytelen azt állítani az akár regressziós elméletnek is nevezhető elméletünkről, hogy az ördögi körben forogna.”

Mises egyértelműen a pénzként használt fémáruk piaci értékét tárgyalja. Lehet, hogy csak a szóhasználatával van bajom, de úgy vélem, hogy egy csereeszköz iránti kereslet nem az ipari és a csereeszköz-célzatú felhasználás által támasztott kereslet kettőséből áll össze. Ez két teljesen külön dolog. Mises helyesen írhatta volna ugyan azt, hogy “Az arany iránti kereslet mértékét két részkereslet határozza meg…”, de azt már nem, hogy “Egy adott csereeszköz iránti kereslet mértékét két részkereslet határozza meg…”

Ön azt írja, hogy “Úgy tűnik továbbá, hogy az érvelésedben nem foglalkozol az új papírpénzek kibocsátóinak igazi, nagy kihívásával, jelesül azzal, hogy mivel az ilyen új pénzek szükségszerűen híján vannak a nem-monetáris értéknek, ezért nem is állapíthatják meg egykönnyen a vásárlóértékét azok, akik elsőként vállalkoznak az elfogadására konkrét árukért és szolgáltatásokért cserébe.”

Meglátásom szerint az elméletem megoldja ezt a problémát. Ha az emberek azt hinnék, hogy csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésükre papírpénz, akkor az állam egyszerűen rendelkezésükre bocsáthatná a pénzt, ők pedig teljesen maguktól kialakítanák a megfelelő árakat a piacon, a pénz mindennemű előzetes használata nélkül. Tisztán láthatjuk a Bitcoin esetében is, hogy a szabad piacon az emberek mindenféle előzetes, egyéb célzatú felhasználás nélkül is tudtak bizonyos értéket tulajdonítani a bitcoinoknak.

Mises azt állítja, hogy az emberek azért állapíthatták meg olyan könnyen az arany csereeszköz-értékét, mert az aranyáruk iránt már eleve is volt kereslet. Így csak annyit kellett tenniük, hogy minél több aranyárut halmoznak fel későbbi elcserélés céljából – és ahogy egyre többen kezdtek így viselkedni, úgy alakult ki ennek nyomán az arany pénzként való használata.

Teljesen egyetértek Mises-szel abban, hogy az arany nagy valószínűséggel valóban így vált pénzzé, ám konkrétan azzal az állításával már nem értek egyet, miszerint:

A regresszió nem folytatódik a végtelenségig. Előbb vagy utóbb elér olyan pontig, ahol a magyarázat beteljesül, és nem marad több nyitott kérdés. Ha lépésről lépésre visszakövetjük a pénz vásárlóerejét, úgy végül eljutunk arra a pontra, ahol a kérdéses áru csereeszközként való használata kezdődik. Ezen a ponton a szóban forgó áru előző napi csereértékét már csak és kizárólag a nem-monetáris – ipari – célzatú felhasználók által támasztott kereslet határozza meg.

Itt ugyanis Mises minden pénzt összevon a fémárukkal. És bár az arany esetében az elmélete teljesen helytálló és logikus, a bitcoin esetében már nem az. Nyíltan ki is jelenti:

Amint egy gazdasági árut már nem csak fogyasztás vagy termelés, hanem csereeszközként való felhalmozás és későbbi, más árukra való elcserélés szándékának céljával is keresnek, úgy azáltal a kérdéses áru iránti kereslet is nagyban megnő. Ezzel egy új felhasználási módja jön létre a szóban forgó árunak, ami plusz keresletet támaszt iránta.

Mivel valóban ez a helyzet, kijelenthetjük, hogy a piacnak eleve szüksége van egy csereeszközre. Mivel pedig a piac felismeri ezt a szükségletet, azt is kijelenthetjük, hogy a piac minden szereplője önmagában és önmagáért is értékelni fog bármit, ami ki tudja elégíteni ezt a szükségletet.

Ezért tehát ha a piac valamit értékesnek ítél, akkor a piaci szereplők teljesen szokványos módon be is árazhatják azt. Az emberek megvizsgálhatják a Bitcoint és felismerhetik a csereeszköz-értékét még akkor is, ha ezen kívül egyáltalán semmi másra nem is használható. Mivel felismerik a bitcoinok értékét, ezért hajlandóak is elcserélni azokat különböző termékekre és szolgáltatásokra, fokozatosan kialakítva így a bitcoinok piaci árát.

Ön írja továbbá azt is, hogy “Úgy tűnik, hogy Patinkinhez hasonlóan te is egyszerűen adottnak veszed az elméletedben azt, hogy egyes kereskedők feltételezik, hogy kisebb-nagyobb mértékben mások is elfogadják majd csereeszközként a bitcoint, ezért elképzelhetnek egy körülbelüli csereeszköz-kereslet-kínálat viszonyt és kiindulhatnak abból.” Így van.

Azonban írja még azt is, hogy “Ezen a ponton azonban adja magát a kérdés, hogy min alapszik ez a feltevés? Kell legyen valamilyen alapja, különben a kereskedők ennyi erővel tényleg bármit kikiálthatnának csereeszköznek használt gyufáktól cigarettacsikkeken át kavicsokig azon az alapon, hogy valaki mások akár azokat is elfogadhatják csereeszközként.”

Nem gondolom, hogy adná magát a kérdés, mivel ahogy azt Mises is megjegyzi, “egy új felhasználási mód jön létre [...] ami plusz keresletet támaszt.” Mises kijelenti, hogy az emberek felismerték a pénzhasználat előnyeit, és ezért aktívan kerestek is egy olyan árut, ami a lehető leghatékonyabban láthatta el ezt a feladatot.

Nagyon köszönöm a válaszát, professzor úr, őszintén remélem, hogy a jövőben is hallhatom még a meglátásait e téma kapcsán. A cikkemre sokan felfigyeltek a Bitcoin-közösségben, és sokan szeretnének többet is hallani a Bitcoin pénzrendszeréről egy, az osztrák pénzügyi elméletben olyannyira járatos és kompetens személytől, mint ön.

Üdvözlettel,

Michael Suede

Forrás: Libertarian News

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.