Mivel járhat a bitcoin-elfogadás?

2013-12-31

Szerző: Cynthia Boris

Tudod, mi az a Bitcoin? Én egészen tegnapig azt hittem, hogy tudom, de most bizony rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. E különös új, virtuális pénz alaposabb kiismerésére irányuló küldetésem a Bloomberg egy cikkével kezdődött.

Előzőleg azt hittem, hogy a Bitcoin is olyan, mint a PayPal: van egy felhasználói fiókod, amit feltöltesz valós pénzzel, és amivel így már könnyen és gyorsan fizethetsz bárhol, bármiért. Mint egy VISA- vagy MasterCard-logós ATM-kártya. Csak épp, mint aztán kiderült, ez egy igencsak elhibázott hasonlat.

Valójában ugyanis a bitcoin egy teljesen önálló pénz a saját jogán – egy valódi digitális valuta, amellyel fizethetsz például az ebédedért is. Csak épp a hagyományos pénzekkel ellentétben egyetlen ország sem tartja a kezében, és nem is egy állami pénzverde bocsátja ki az egyes bitcoinokat. És bár valamilyen formában mégis kénytelenek vagyunk összevetni a hagyományos pénzeinkkel annak érdekében, hogy valamiképpen mégis fogalmat alkothassunk róla, valójában a bitcoinnak mégsincs egyáltalán semmi köze a mindenható dollárhoz… vagy akár az euróhoz vagy az angol fonthoz.

Vagy legalábbis elvileg… és itt kezd egy kicsit ködössé válni a dolog számomra.

Említettem ugye az előbb, hogy nem egy állami pénzverde bocsátja ki a bitcoinokat – hanem “bányászok” “bányásszák”, akik csak átlag0n f3lüli emberek, igen nagy kapacitású hardverekkel felvértezve.

Így működik:

(Javítsatok ki, ha rosszul mondom – ami nem kizárt, tekintve, hogy még csak egy órája kutatom a témát.)

Először is veszek valakitől bitcoint hagyományos USA dollárért. Eladókat különböző oldalakon találhat az ember. Ha jól értem, jelen állás szerint több, mint 700 dollárt kell kifizetnem egy idegennek mindössze egyetlen bitcoinért (hmmm). Amint aztán már van valamennyi bitcoinom, különböző helyeken vásárolhatok velük. Bitcoin-elfogadóhelyekről már egy komplett térkép is készült.

Saját közvetlen szomszédságomban vehetek bitcoinért például vízhatlanítást vagy akár egy Lamborghinit is. Ha élelmiszert szeretnék venni, azért már el kell vezetnem Los Angeles-be – és ha már ott vagyok, úgy egyben manikűröztethetek és hipnoterápiának is alávethetem magam.

Amint aztán fizetek, munkához látnak a bányászok. Levonják a vásárolt holmi árát az egyenlegemből és hozzáadják azt az eladó egyenlegéhez. A folyamat teljes lebonyolítása átlagosan 10 percet vesz igénybe, és a bányászt is valamennyi bitcoinnal jutalmazza a rendszer az elvégzett munkájáért. A jelek szerint valamikor régen volt egy olyan időszak, amikor az ember még akár az otthoni gépével is hatékonyan bányászhatott sok-sok bitcoint, de azok az idők már elmúltak.

No és a magam részéről itt ködösül el a tudásom. Hogyan is lát ezután pénzt az eladó a bitcoinos eladásából? Gondolom, nyilván elköltheti ő maga is a kapott bitcoinokat számára szükséges dolgokra, de azért olyan sok helyen még mindig nem fogadnak el bitcoinos fizetést, szóval… felteszem, eladhatja a kapott bitcoinjait valaki másnak hagyományos pénzért, hogy aztán abból befizethesse mondjuk a villanyszámláját?

Ez így egy kissé faramucinak hangzik, nemde? Akkor hát miért vacakolna vele bárki is?

Pro és kontra

A kereskedők számára a bitcoin-elfogadás egyik legnagyobb előnye az, hogy többet tarthatnak meg ténylegesen maguknak a kapott pénzből; míg például egy hitelkártyás vásárlás esetén a kezelési költség 3,5%-ot tesz ki, addig egy bitcoinos vásárlás esetén mindössze 1%-ot. Mivel pedig a bitcoin úgy működik, mint a készpénz, ezért a vásárló nem is gondolhatja meg magát utólag és nem is vonathatja vissza a már kifizetett pénzét a bankkal (chargeback).

A bitcoin-elfogadás talán legfőbb előnye azonban mégis az, hogy sok új ügyfelet ill. vásárlót szerezhet vele az ember. A keménymagos bitcoinosok nagy távolságokat is hajlandóak megtenni annak érdekében, hogy elkölthessék a vagyonuk egy részét egy-egy olyan boltban vagy szolgáltatónál, amely elfogad bitcoinos fizetést. Különböző weboldalak és bitcoin-találka-csoportok is szívest-örömest hirdetik és reklámozzák a vállalkozásodat – és mivel a média is nagyon harap az ilyen hírekre, így ha bitcoin-elfogadás mellett döntesz, már másnap könnyen az újságok címoldalán találhatod magad.

Hátránya a dolognak, hogy a népességnek még mindig csak egy csekély hányada használ bitcoint, főleg itt az USÁban – bár a jelek szerint a világ többi részén egyre népszerűbbé válik. Ezzel együtt azonban a bitcoin-használat jó módszer a folyamatos pénzátváltogatás nyűgjének elkerülésére is akkor, ha több országon utazik keresztül az ember. További kellemetlenség azonban, hogy a bitcoin árfolyama igen komoly ingadozásokat produkál, így közel lehetetlen (hosszabb távra) kifejezetten bitcoinban beárazni bármilyen terméket vagy szolgáltatást.

A legnagyobb hátrány azonban az, hogy bár a Bitcoin rendszere maga kellően robosztus és mindeddig támadhatatlannak bizonyult, az azt felhasználó külső szolgáltatók már sokszor estek hackertámadások és egyéb galibák áldozatává. Mivel pedig a bitcoin közel lenyomozhatatlan, így illegális célokra is előszeretettel használják, ami okozhat még gondokat a jogrendszerrel. Gondoljunk csak arra, mi történt a netes szerencsejátékokkal az USÁban: tegnap még itt, ma már sehol a pénzmosási aggályok miatt.

Ma még lehetetlen lenne megmondani, hogy milyen jövő vár a bitcoinra. Ha azonban egy forgalmas belvárosi térségben üzemeltetsz valamilyen vállalkozást, úgy érdemes lehet tenne vele egy próbát. Egy “bitcoin-elfogadóhely” tábla ugyanis egy teljesen új bevételi forrást nyithat meg előtted.

Ha vannak (kereskedői oldalról) bármilyen tapasztalataid bitcoin-elfogadásról, ne habozz megosztani őket itt.

Forrás: Marketing Pilgrim

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.