Szerző: Rick Falkvinge

A múlt héten végig a Bitcoinnal kísérletezgettem. Ahogyan az minden paradigmaváltással kecsegtető új technológia esetében lenni szokott, úgy ennek is megvannak a maga fanatikus hívei és szemellenzős elutasítói is. Sort fogok keríteni a részletes elemzésére is, most azonban csak annyit jelentenék ki, hogy az elosztott kriptopénz létjogosultsága kétségbevonhatatlan. Olyan hatékony és vonzó, a használata pedig annyira egyszerű, hogy mindenben veri a hagyományos banki- és tranzakciós rendszereket. Banki szünnap? Befagyasztott számlák? Adók? Banki díjak? A Bitcoin végleg a múltba száműzi e fogalmak mindegyikét.

Lehet persze, hogy végül nem a Bitcoin lesz majd A Kriptopénz, de ez éppúgy nem számít, mint ahogyan nem számít az sem, hogy BitTorrentet, OneSwarmot vagy valami mást használunk fájlmegosztás céljára. Maga a fájlmegosztás az érdekes, nem pedig konkrétan a BitTorrent. Ugyanez a helyzet az elosztott kriptopénzzel is.

Nem akármilyen érzés, amikor átküldesz valakinek pár bitcentet a bolygó túloldalára, aki aztán azonnal meg is kapja azt anélkül, hogy bárki is tudna róla, hogy pénzt küldtél neki, és hogy ő azt megkapta, és hogy senki sem gátolhat meg a tranzakció lebonyolításában (hacsak fizikailag el nem rángatnak a géped elől). Ennek megfelelően nem akármilyenek e lehetőség következményei sem. Jelen írásomban a politikai vonatkozásokat vizsgálom meg közelebbről, mélyebb elemzésbe pedig majd a későbbiekben bocsátkozom.

A Bitcoin felhasználhatóságát egyelőre csak a hálózatépítés pillanatnyi korai stádiuma korlátozza, ezért nem nagyon használhatja még az ember semmi praktikusabb dologra. Ahogy azonban már írtam, erről majd később.

Politikai szempontból a kriptopénz jelentősége nem csekélyebb, mint hogy széleskörű elterjedése esetén teljesen – és sürgősen – újra kell majd gondolni és szervezni az adózás és a szociális juttatások rendszerét.

Adóztatás a kriptopénz világában

A kriptopénz egészen új kihívásokkal szembesíti az államot, mivel a kormány így már sehogyan sem tekinthet bele az egyes emberek pénzügyeibe – sem a jövedelmeikbe, sem pedig a kiadásaikba.

Tudom persze, hogy ennek hallatán sok illetékes görcsösen markolni kezdi majd a széke karfáját, és kétségbeesetten felkiált, hogy “de látnunk kell!” – ez azonban mit sem számít. Nem láthatjátok. Ennyi. Pont.

Ez azonban azt is jelenti, hogy többé sem adóztatni, sem juttatni nem lehet majd jövedelem vagy vagyoni helyzet alapján. Nem számít az sem, ha a társadalomnak csak alig 5%-a használ kriptopénzt; az adózási morál azon áll vagy bukik, hogy a széles néprétegek úgy érzik-e, hogy valóban mindenki kiveszi a maga részét a közterhek viseléséből, és hogy a bliccelők súlyos büntetésre számíthatnak, vagy sem. Ha a népességnek csak egy csekély hányada is kriptopénzt kezd használni, azzal máris elindít egy kis hógolyót a havas hegyoldalon.

Ebből a kis hógolyóból pedig már egy évtizeden belül kibontakozhat a lavina. Nem dughatjuk tehát homokba a fejünket.

Maradjunk tehát így elsőre az adózás kérdésénél. Nem lehet adóztatni sem jövedelem, sem vagyoni helyzet alapján. Minden jövedelemadó mehet a kukába, munkáltatói és munkavállalói oldalon is. (Aminek pozitív hozadéka, hogy definíció szerint egy csapásra megszüntet minden feketemunkát.)

Akkor hát mi marad, amit még adóztathatunk? Ott van például a föld, amit már a régi időkben is megadóztattak. De biztos, hogy a múltba kell néznünk? Mi van még? Épületek, lakások, autók, üzemanyag… csupa nagyon is népszerűtlen adótárgy.

Ó, és persze megadóztathatjuk még a fogyasztást is.

Az európai államok adóbevételének egyik legfontosabb forrása már most is az ÁFA. Az eladási adónemektől eltérően ez a lánc minden egyes szeménél érvényesül: ha mondjuk 25%-os ÁFÁ-val számolunk, akkor az eredeti gyártó ennyivel növeli a terméke nagykereskedelmi árát – amit aztán a gyártótól vásárló forgalmazó visszakap az államtól (“visszatérítés”), viszont neki is rá kell tennie 25%-ot a saját kimenő terméke árára.

Ennek megvan az a kellemes mellékhatása is, hogy őszinte adóbevallásra sarkallja a lánc minden egyes szemét, mivel mindenki szeretné megkapni a visszatérítést.

A finn és a francia értékekből kiindulva megállapítható, hogy ha lényegében megdupláznánk az ÁFÁ-t, úgy minden más személyi adónemet felszámolhatunk. Így nem változna sem az összesített adóprés, sem pedig az állam bevételeinek mértéke – csak épp már nem a jövedelmekből, hanem a fogyasztásból származna (amelyek általában amúgyis erősen összefüggenek).

Ennek két további kellemes mellékhatása is lenne: az első értelemszerűen a személyi adózás felszámolása. Egyetlen hétköznapi embernek sem lenne soha többé semmi dolga az adóhivatallal; innentől ezzel már csak és kizárólag a vállalatoknak kell majd foglalkozniuk (mert bár az adó a személyi fogyasztásból származik, begyűjteni a cégek gyűjtenék be éppúgy, ahogyan teszik azt ma is).

A második pedig az, hogy ehhez már most megvan minden szükséges hivatali és intézményi keret, csak a százalékértéket kell megváltoztatni. Amint ez megtörtént, tetemes mennyiségű bürokráciától (az összes többi adónemmel foglalkozótól) szabadulhatunk meg.

Persze azért lennének ennek hátrányai is – így például az, hogy ez az adóztatás teljesen egységes lenne, ami pedig igen érzékenyen érintené a szegényebb rétegeket, amit pedig mindenképpen el kell kerülnünk. Jól működő, egészséges társadalmakban nem véletlenül tekintik általában jó és méltányos dolognak a progresszív adóztatást.

Rendes körülmények között erre valamennyi adólevonás jelenthetne megoldást, ami azonban az ÁFA esetében nem kivitelezhető. Nem mondhatjuk azt, hogy még az utolsó üveg kólából is levonható az ÁFA, mert maradt még valamennyi levonás. Ezért hát máshonnan kell megközelítenünk a kérdést.

Juttatások a kriptopénz világában

Az szociális juttatások rendszerei mindig is a jövedelem és/vagy az egészség alacsony szintjének vagy hiányának orvoslását, kiegyensúlyozását célozták meg. De mit tehetünk, ha már egyiket sem mérhetjük?

Két lehetőségünk van: vagy juttatunk mindenkinek, vagy egyáltalán senkinek. Mivel az utóbbi nem igazán jöhet szóba, ezért csak az előbbi marad – juttatás mindenkinek, mindennemű feltételek nélkül. Ez a garantált minimális jövedelem esete. Állampolgári illetmény.

Ezzel két legyet ütünk egy csapásra, mivel egyben megoldjuk a progresszív adózás kérdését is: a mindenkinek feltétel nélkül járó minimális jövedelem ugyanis lényegében ugyanaz, mint az adók érvényesítése előtti adólevonás – és egyben biztosítjuk vele azt is, hogy mindenki kielégíthesse az alapszükségleteit. Erről már amúgyis gondoskodtunk eddig is.

Ennek pedig megvan az a kellemes mellékhatása is, hogy feleslegessé tesz minden más juttatást is, a munkanélküli segélyektől a diákhitelekig, a hozzájuk tartozó bürokráciával együtt.

Egyesek azt állítják, hogy az állampolgári illetmény bevezetése esetén semmi sem ösztönözné munkára az embereket. Erről az állításról már magam is elmagyaráztam, hogy miért ostobaság, de gyors és rövid szemléltető példaként elég megnézni a GNU/Linuxot és a Wikipédiát.

Összefoglaló

A kriptopénz meg fogja hódítani a világot. Talán épp a Bitcoin, vagy talán egy másik, vagy épp egy új, több kriptovalutát is magában foglaló kereskedelmi keret. Lényeg, hogy egy évtizeden belül az állam már nem láthat bele többé az állampolgárai vagyoni és jövedelmi helyzetébe.

Ami pedig egyben azt is jelenti, hogy sem az adóztatást, sem pedig a szociális juttatásokat nem alapozhatják többé sem jövedelemre, sem pedig vagyoni helyzetre.

Információpolitikai szempontból a leghelyesebb teljes egészében fogyasztásalapú adóztatással kezelni ezt a kérdést – vagyis ÁFÁra alapozni jövedelemadók helyett. A progresszív adóztatás és a szociális juttatások rendszereinek megőrzése érdekében pedig ezt ki kell még egészíteni egy garantált minimális jövedelemmel is minden állampolgár számára, hogy mindenki fenntarthassa magát legalább az alapszükségletei kielégítésének a szintjén.

Forrás: Falkvinge.net

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.

Tagged with: