A LinkedIn társalapítójának is vannak tervei a bitcoinnal

2014-07-16
Hoffman

Reid Hoffman

A tegnapi nap folyamán a CNBC „Squawk Alley” című műsorában adott interjút Reid Hoffman.
Hoffman neve többeknek ismerős lehet, hiszen ő a LinkedIn egyik társalapítója, illetve a Facebook-ban is jelentős befektetései vannak, és a Greylock Partners-nek is a tagja. A Greylock Partners-ről már többször is írtunk, legutóbb pár napja, a Xapo kapcsán, tudniillik a bitcoin biztosított megőrzésre specializálódott cég egyik meghatározó befektető partnere a Greylock Partners.

Ezek után nincs semmi meglepő abban, hogy Hoffman lelkes bitcoin rajongó illetve, hogy intézményi befektetésein kívül, rendelkezik „egy kevéske” saját kriptopénzzel is.

A LinkedIn társalapítója leginkább személyes álláspontjáról beszélt az interjú során, nevezetesen, hogy befektetései ellenére sem foglalkozik a bitcoin napi árfolyamváltozásaival, mivel véleménye szerint ez egy 3-5 évben mérhető befektetés. Szerinte a bitcoin nyilvántartási rendszerének számos megjelenési formája lehet, és ebből a fizetőeszköz aspektus csak az egyik megjelenési forma. Helyesnek véli tehát, ha a befektetők a bitcoin ökoszisztémájába invesztálnak, ugyanakkor közvetlenül a fizetőeszközbe történő befektetést csak azoknak javasolja, akiket nem érint kellemetlenül az esetleges veszteség.
Hoffman hozzátette, a bitcoin egyik legígéretesebb „rétegének” a platformját tartja, mivel ott mehetnek végbe az igazi innovációk, illetve ott vannak még kiaknázatlan lehetőségek a vállalkozók számára.

A CNBC teljes interjúját az alábbi linken nézheti meg.