- Főoldal
- Forum
- Bevezető
- GYIK
- Namecoin
- Váltó
Bitcoin-kártyával a kritikus tömeg felé?
On 2012/09/02
Szerző: Vitalik Buterin
Nemrégiben jelentette be Charlie Shrem, a BitInstant vezérigazgatója, hogy egy teljesen új terméket, jelesül egy feltölthető bitcoinos “bank”kártyát fognak piacra dobni. Ennek a tényleges érkezésére a jelek szerint 6-8 héten belül számíthatunk, és mindössze 10$-ba kerül majd – bár Shrem azt is megjegyezte, hogy az első ezer példányt ingyen osztják majd szét.
No persze önmagában a bitcoinos kártya ötlete nem újkeletű, ilyen-olyan formában már hónapok óta beszélnek róla. Az eddigi lehetőségek azonban túlságosan is költségesek lettek volna: a kártya saját árán felül a feltöltési költségek is elérhették volna nem csak a 4, de még akár a 10%-ot is. Ezzel szemben a BitInstant kártyája esetében mindössze 1-1,49%-os kezelési költséggel számolhatunk, amiben már benne van a váltási díj is. Ezt a fantasztikusan alacsony költséget a BitInstant annak köszönheti, hogy a vetélytársaival ellentétben közvetítők nélkül, egyenesen egy MasterCardos banki partneren keresztül működteti a rendszert.
A bejelentést azonban szinte azonnal követte a zűrzavar is, mivel a MasterCard tagadta, hogy bármi ilyesmi lenne készülőben. Mint mondták, bármilyen MasterCardos kártya kibocsátását megelőzően mind a kibocsátónak, mind pedig a banki partnereknek igen szigorú ellenőrzési eljáráson kell átesniük, és a MasterCard szóvivője szerint a BitInstant mindeddig nem csak hogy nem küldött semmiféle dokumentumokat a MasterCardnak, de még csak nincs is jelen a rendszerükben. Shrem azonban gyorsan tisztázta a helyzetet: elmondása szerint egyszerűen arról van szó, hogy a BitInstant nem közvetlenül a MasterCarddal dolgozik, hanem egy nemzetközi banki partnerrel, és a MasterCard mindaddig nem is fog kapni semmilyen dokumentumokat, amíg 100%-ig le nem tisztáznak, és el nem rendeznek mindent a banki partnerükkel.
Az alacsony költségei mellett a BitInstant kártyája két további előnyt is nyújtana a vetélytársaival szemben, melyek közül talán a legnyilvánvalóbb az abszolút nemzetközisége és bárhol használhatósága (“kivéve talán”, jegyezte meg Shrem, “Észak-Koreát”). És bár a kártya egyenlegét a banki partner USD-ben vezeti, amennyiben egy-egy ügyfél igényt tart rá, úgy a BitInstant azt is meg tudja oldani, hogy a kártya egyenlege a bitcoin árfolyam-ingadozásainak megfelelően fogyjon vagy gyarapodjon magától is. Igen alacsonyak továbbá a váltási költségek is: egyes pénznemek esetében ez akár teljes díjmentességet is jelenthet, és másoknál is megmaradhat mindössze +1%-on, ami értelemszerűen jóval alacsonyabb számos más hitelkártya közvetítőinek díjainál.
A második előny pedig egyszerűen a kényelmi faktor: a kártya rendkívül könnyen és gyorsan feltölthető bármikor és bárhonnan: csak el kell küldeni egy tetszés szerinti összeget a kártya címére – amely folyamatot tovább könnyíti a kártyákra nyomtatott QR-kód is, okostelefonos tárcákról is könnyen tölthetővé téve így az egyenleget.
Igazi hátránya lényegében csak egy van a kártyának – értelemszerűen a névtelenség hiánya, mivel a BitInstantnak szándékában áll megfelelni a feltölthető bankkártyák kibocsátóira vonatkozó szigorú pénzmosásellenes és ügyfélazonosítási törvényeknek és előírásoknak. Akiknek tehát fontos a névtelenség is, azok jobban teszik, ha inkább a Bitcurex kártyáit veszik szemügyre, melyek bár drágábbak (30$ darabja) és 3500$-nál nagyobb összeget nem lehet befizetni rájuk, ezzel együtt azonban személyazonosság-ellenőrzést sem végeznek.
Ezzel együtt azonban a Bitcoin kártyája egy újabb nagy lépés lehet a bitcoin egyik egyre aktívabbá váló felhasználási területének – a nemzetközi pénzmozgatás közvetítő eszköze szerepének – még komolyabb felpörgetése felé. Egyre többen fedezték fel már eddig is a bitcoin előnyeit (gyorsabb, olcsóbb, biztonságosabb, bürokráciamentes) a hagyományos nagy nevekkel (mint pl. Western Union és Moneybookers) szemben ezen a területen – amely területet pedig a BitInstant most a kártyás iparággal is összevonná. A feltölthető kártyák piaca pedig egyébként is egyre bővül: csak 2011-ben, csak az USA-ban jó 37 milliárd dollárt ömlesztettek ilyen kártyákba az emberek. És bár eddig az ilyen kártyák igen magas díjakkal terhelten működtek, és a használatuk is igen a nehézkes volt, a BitInstant most a fejéről a talpára állíthatja ezt a helyzetet. Más, a hagyományos, már létező üzleteket és megoldásokat koppintani próbáló bitcoinos szolgáltatókkal ellentétben BitInstanték ezúttal valami valóban eredetit alkottak: egy, a hagyományosaknál ténylegesen jobb és hatékonyabb feltölthető kártyát, amely még azok számára is csábító alternatíva lehet a versenytársakkal szemben, akit egyébként a legkevésbé sem érdekel a bitcoin világa és filozófiája.
Tisztázandó azonban, hogy egy ilyen ügyfél számára nem az alacsony díjak jelentik a legfőbb előnyt; a BitInstant saját, 1,49%-os díján felül egy ilyen ügyfélnek meg kellene fizetnie a váltási díjakat és árréseket (ez a piacon kapható legolcsóbb bitcoinok és a valaki által felkínált legmagasabb vételi árajánlat közti különbség) is, így egy ilyen ügyfél összesen akár 3,5-4%-os díjakkal is számolhat – amelyek pedig így együtt már akár a hagyományos kártyaszolgáltatók ilyen-olyan havidíjait is meghaladhatják.
Ez azonban mégsem akkora gond, mivel az ilyen leendő ügyfelek nem is alacsony díjakat keresnek; elvégre még a legolcsóbb feltölthető kártyák díjai is magasabbak, mint a hagyományos hitel- és bankkártyák költségei – annál nagyobb súllyal esnek azonban a latba más tényezők. A bankrate.com egy cikke négy fő érvet hoz fel a bankkártyák mellett:
1.) segítenek a takarékoskodásban, mivel ezeken bizony nem lehet negatívba futni az egyenleggel – viszont az online vásárlás nem mindig működik velük, míg ellenben a hitelkártyákat utánzó, feltölthető testvéreikkel már nincs ilyen gond.
2.) akkor is garantálják a pénzed biztonságát, ha épp úton vagy. Ha el is lopják a kártyádat, csak annyi pénztől foszthatnak meg, amennyit épp tároltál azon.
3.) segítenek a gyerekek felelősségre, beosztásra és takarékosságra nevelésében is; a feltölthető kártyák segítségével igen könnyen és egyszerűen szabályozható a lurkók apanázsa is (amely célra egyébként maga a B3itcoin is kiválóan alkalmas; különbség csak annyi, hogy az önmagában használt Bitcoin nagyobb magánszférát biztosít a gyereknek).
4.) a feltölthető kártyák jobban védik az ember magánszféráját is, mivel ezeken keresztül nem kapják meg a kereskedők az ügyfeleik minden személyes adatát egy-egy tranzakció lebonyolításakor; mi több, egyes kártyák még úgy is beszerethetőek, hogy senki, semmilyen módon ne tudja lenyomozni a kapcsolatot a kártya és a tulajdonosa között.
A legfényesebben persze a második esetben csillogtathatja meg a tudását a BitInstant kártyája. Míg ugyanis a hagyományos feltölthető kártyák váltási díjai akár a 2,5%-ot is elérhetik, és így nem kifejezetten költséghatékonyak utazáshoz, addig a BitInstant kártyája mindössze 0-1%-ot számít fel ugyanezért, és így máris jóval alkalmasabb erre a célra. És bár magánszféra-védelem szempontjából még mindig a Bitcurex kártyái vezetnek, azért a BitInstanté sem áll túl rosszul e tekintetben sem, mert bár ők maguk valóban hozzájutnak a személyes adataidhoz, a kereskedők azonban, akikkel a tranzakcióidat lebonyolítod, már nem.
Leghasznosabb persze mindenképp azoknak lesz a kártya, akik egyébként is aktív bitcoinosok, mivel így már valóban teljes értékű “bankszámlává” léptethetik elő a bitcoin-egyenlegüket és így szinte teljes egészében leválhatnak a hagyományos banki hálózatokról. A kártya segítségével bármikor éppen olyan könnyedén tehetik hagyományos pénzzé a bitcoinjaikat, mint ahogyan újra hozzá is juthatnak azokhoz a BitInstant egyéb, eredeti szolgáltatásai révén. Így pedig azok is könnyen megvalósíthatják az elképzeléseiket, akik valahol félúton szeretnének egyensúlyozni a bitcoin és a hagyományos pénzek között. Szintén új lehetőségek nyílnak meg az alkalmazottaiknak bitcoinban fizetni kívánó munkaadók előtt is, mert míg eddig az alkalmazottak vagy tudtak kezdeni valamit a bitcoinjaikkal, vagy nem (és esetleg dupla fáradságot is jelentett a BTC hagyományos pénzre váltása a munkavállaló részéről éppúgy, ahogyan a bitcoin beszerzése hagyományos pénzért a munkáltató részéről), addig a BitInstant kártyájával már tényleg szinte szó szerint bármi megvehetővé válik bitcoinért is. Ennek a potenciális előnyei és következményei pedig messze túlmutatnak mindazon, amit a lehetőségben érdekeltek jelenleg láthatnak belőle. Pontosan ilyen szolgáltatásokra van ugyanis szükség ahhoz, hogy a Bitcoin végre elérhesse a kritikus tömeget, és ténylegesen kialakíthasson egy valóban saját, önálló gazdaságot.
Forrás: Bitcoin Magazine
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt áll, felhasználni csak forrásmegjelöléssel, és ide mutató linkkel szabad.
Tagged with: bankkártya • bankrendszer • befizetés • Bitcoin • BitInstant • díj • feltölthető • felvétel • fizetés • gazdaság • hagyományos • hálózat • hitelkártya • költség • MasterCard • olcsó • utazás • váltás • Visa
- Loading
Általános Ismertetők
Címkefelhő
alkalmazás arany bank befektetés Bitcoin biztonság bányászat defláció eladás elfogadás ellenőrzés elterjedés fejlesztés fejlődés fizetés gazdaság használat infláció innováció jog kereskedelem kormány készpénz közösség megtakarítás MtGox névtelenség PayPal piac politika pénz rendszer szabályozás tranzakció támadás tárca törvény utalás váltás váltó védelem állam árfolyam érték üzletRégebbi Cikkek
Bitcoin Kliens Letöltés
Legújabb Bitcoin-Qt verzió: 0.8.1
-
Windows (exe) ~9MB
-
Ubuntu PPA
-
Linux (tgz, 32/64-bit) ~12MB
-
Mac OS X ~13MB
-
